
Az ENSZ 2005 novemberi döntése értelmében január 27-én tartják világszerte a holokauszt áldozatainak emléknapját
Fotó: Boda L. Gergely
A holokauszt áldozatai emléknapja alkalmából sajtóközleményben foglalt ismét állást a kormány az antiszemitizmus ellen.
2019. január 27., 13:282019. január 27., 13:28
„Románia Kormánya tisztelettel hajt fejet a holokauszt áldozatainak emléke előtt január 27-e, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából” – olvasható az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott dokumentumban, mely szerint
és a szolidaritást, valamint a civil szellemiséget tartja egy demokratikus, modern társadalom alapköveinek.
A közlemény szerint az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Románia a közös értékek kohézióját tűzte ki céljául, és az EU-ban a rasszizmus, intolerancia, idegengyűlölet, populizmus, antiszemitizmus és gyűlöletbeszéd visszaszorítása jelenti a szolidaritás és kohézió megvalósításának központi kérdéskörét. Éppen ezért Románia az utóbbi időben sokat tett a holokauszt áldozatai emlékének megőrzése és a holokausztról való ismeretek oktatása terén.
Azt is felidézi, hogy
amely tartalmazza egyrészt az antiszemitizmus meghatározását, másrészt bűncselekménynek nyilvánítja az antiszemita tartalmú anyagok terjesztését, antiszemita gondolatok, elméletek, doktrínák népszerűsítését.
Klaus Johannis államfő a közösségi hálón erősítette meg, hogy Románia elkötelezetten lép fel az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen.
„Ma a holokauszt áldozatainak emléke előtt tisztelgünk, és ismét kinyilvánítjuk, hogy elkötelezetten harcolunk az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen” – olvasható Johannis Twitter-üzenetében.
Az ENSZ 2005 novemberi döntése értelmében január 27-én tartják világszerte a holokauszt áldozatainak emléknapját.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!