
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze szerint alaptalan és hamis indokok, igazolatlan állítások alapján kezdeményezte az igazságügy-miniszter a visszahívását. A CSM bejelentette: nem ért egyet Laura Kövesi leváltásával.
2018. február 27., 16:402018. február 27., 16:40
2018. február 27., 18:412018. február 27., 18:41
Laura Codruța Kövesi a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegén kedden rendezett meghallgatáson úgy fogalmazott: alaptalanok, nem valósak a Tudorel Toader tárcavezető által a múlt héten ismertetett indokok, ezeket szerinte semmi nem támasztja alá, némelyikük egyszerű állítás, amelynek semmi köze sincs a valósághoz.
„Egyes súlyos kijelentésekre semmilyen bizonyíték sincs. Én benyújtottam az Igazságügyi Felügyelethez a 2016-ra és 2017 első félévére vonatkozó tevékenységi beszámolómat, amelyhez meggyőződésem szerint a miniszternek is hozzáférése volt, de nyomát sem találtam ennek a jelentésében” – nyilatkozta Kövesi a meghallgatáson, amelyen az igazságügy-miniszter is részt vesz.
A CSM ügyészi részlege kedden tárgyalja a Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész tisztségből való elmozdítására irányuló miniszteri kérelmet. Tudorel Toader úgy vélekedett, előre látható, hogy milyen döntést fog hozni a CSM a Kövesi visszahívására vonatkozó javaslatával kapcsolatban. „Számomra előre látható a döntés, de nem baj. Találkozunk majd jövő héten a stratégiai menedzsment tanács előtt. Mindenképpen intézkedésekre van szükség, tenni kell valamit. Nem mondhatod azt: megfeledkeztem a Microsoft-dossziéról. Hogy lehet megfeledkezni róla? Ezzel kellene álmodnod éjszaka. Több százmillió euróról, vádlottakról van szó, de megfeledkezünk róluk, és elévülnek a vádak. Én csak miniszteri kötelezettségemet teljesítettem. Ahogy a jelentésben is mondtam, a jó dolgok nem szolgálhatnak mentségül a rosszakra” – fogalmazott Toader az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint.
Augustin Lazăr legfőbb ügyész felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az igazságügy-miniszter nem követte a CSM szabályzatában megszabott eljárást, amikor kezdeményezte a korrupcióellenes főügyész visszahívását. Erre a miniszter úgy válaszolt, hogy a törvény, amelynek előírásai szerint járt el, elsőbbséget élvez egy szabályzattal szemben.
A meghallgatásokat követően Codruț Olaru, a CSM alelnöke bejelentette: a testület nem ért egyet Laura Kövei leváltásával. Az igazságszolgáltatási tanács álláspontja konzultatív jelleggel bír. A vádhatóságok vezetőit az államfő nevezi ki vagy váltja le, az igazságügyi miniszter javaslatára, a CSM véleményezése nyomán. Klaus Johannis államfő már a CSM véleményezése előtt jelezte: elégedett Kövesi munkájával, és nem lát okot elmozdítására.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!