
Fotó: Veres Nándor
Mérlegelni fogja hétfői ülésén az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) a kültéri maszkviselés kötelezővé tételét minden olyan megyében, ahol a fertőzöttségi ráta meghaladja az 1,5 ezreléket – jelentette ki Ludovic Orban.
2020. november 02., 19:582020. november 02., 19:58
2020. november 02., 22:382020. november 02., 22:38
A miniszterelnök azt mondta, hétfőn 19 órától ül össze ismét a CNSU, az ülés napirendjén a járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékének frissítése és egyéb intézkedések szerepelnek. „A CNSU ugyanakkor tárgyalni fog a kültéri maszkviselés kötelezővé tételéről minden olyan megyében, ahol a fertőzöttségi ráta meghaladja az 1,5 ezreléket” – fogalmazott.
Orban hozzátette,
A kormányfő elmondta még, hogy részt vett hétfőn a prefektusokkal, illetve a járvány kezelésében illetékes más intézmények vezetőivel tartott távértekezleten, amelyen ismételten kérte az intenzív terápiás ágyak számának növelését, valamint a megyei közegészségügyi igazgatóságok munkájának gördülékenyebbé tételét elsősorban a járványügyi kivizsgálások tekintetében, hogy a fertőzés igazolását követő 24 órában el tudják rendelni a fertőzött kontaktjainak karanténba helyezését.
Emellett „határozottabb döntéshozatalt” követelt a miniszterelnök azoknak a településeknek a vesztegzár alá vonását illetően, amelyeken a fertőzöttségi ráta jelentősen meghaladja a 3 ezreléket.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
szóljon hozzá!