Hirdetés

Koronavírusos Dacian Cioloș, elkülönülésben folytatja EP-képviselői munkáját

Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Dacian Cioloş, az Igazság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) és az Európai Parlament (EP) Renew frakciójának vezetője a Facebookon jelentette be, hogy megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal.

Krónika

2021. március 24., 19:152021. március 24., 19:15

„Néhány perce kaptam meg a COVID-19 teszt eredményét, ami sajnos pozitív. Akikkel az elmúlt napokban találkoztam, azokat tájékoztattam, én pedig mától elkülönülésbe vonulok, az EP orvoscsoportjának utasítása értelmében. Minden körülmények között betartottam minden óvintézkedést, nincsenek tüneteim, és jelen pillanatban jól vagyok” – olvasható a politikus bejegyzésében.

Dacian Cioloş arra kéri az embereket, hogy amennyiben a COVID-19 tüneteit észlelik magukon vagy pozitív teszteredményük jön ki, értesítsék az orvosukat, mert a fertőzött ember állapota egyik óráról a másikra romolhat.

Hirdetés

„Otthonról fogok tovább dolgozni az EP és az ország sürgős projektjein, amelyek az egészségügyi, gazdasági és társadalmi válságból való kilábalást szolgálják.

Vigyázzatok magatokra és szeretteitekre, óvjátok az egészségeteket és legyetek figyelmesek” – üzente a PLUS elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt

Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt
2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
2026. augusztus 28., péntek

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok

A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat

A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat
2026. augusztus 28., péntek

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez

Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez
2026. augusztus 28., péntek

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága

Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága
Hirdetés
Hirdetés