
Fotó: Rostás Szabolcs
Elrendelték a román hatóságok az országban működő éttermek, kávézók és más vendéglátóipari egységek működésének felfüggesztését a koronavírus-fertőzés terjedésének feltartóztatása érdekében foganatosított sürgősségi állapot keretében.
2020. március 17., 21:222020. március 17., 21:22
2020. március 18., 09:182020. március 18., 09:18
A rendkívüli intézkedéseket Marcel Vela belügyminiszter jelentette be kedden este. A tárcavezető által jóváhagyott, kedden 21 órakor életbe lépett rendelet értelmében ideiglenesen beszünteti tevékenységét valamennyi, élelmiszer és szeszes ital felszolgálására és forgalmazására szakosodott étterem, vendéglő, szálloda, kávézó vagy bármilyen más vendéglátóipari egység. Kizárólag azok a kereskedelmi vendéglátóipari egységek folytathatják működésüket, amelyek nem feltételezik a vásárlóknak a helyiségben való maradását.
Betiltottak továbbá minden, zárt térben zajló kulturális, tudományos, művészi, sport, vallási rendezvényt. (Ebből kiderül, hogy a templomokat is bezárják, istentiszteleteket sem lehet tartani). Az intézkedés a játéktermekre, a gyógykezelési központokra és a szépségápolási szolgáltatásokra is érvényes. Ugyancsak tilossá vált a több mint száz fős kültéri események szervezése. Az ennél alacsonyabb létszámú szabadtéri rendezvények esetében a szervezők kötelesek biztosítani legkevesebb egy méter távolságot a részvevők között.
Marcel Vela belügyminiszter
Fotó: Román belügyminisztérium
A teherfuvarozásban dolgozó, 3,5 tonnánál nagyobb járműveket vezető sofőröket arra kötelezik, hogy határátlépéskor fertőtlenítőt, kesztyűt és arcmaszkot használjanak. Ezek a sofőrök ugyanakkor nem kötelesek karanténba vonulni a hazautazáskor, ha nem észlelhetők náluk a megbetegedés tünetei. A korlátozó intézkedések közé tartozik az is, hogy március 18-ai, szerda 18 órai hatállyal 14 napra felfüggesztik a Spanyolországba, illetve onnan Romániába irányuló kereskedelmi légiforgalmat.
Arra is figyelmeztette külföldön élő honfitársait, hogy hazatérésük esetén két hétre intézményi karanténba vagy otthoni elkülönítőbe kerülnek.

Az Európai Unió tagországainak vezetői elfogadták az uniós bizottság korábbi javaslatát a harmincnapos beutazási korlátozás elrendeléséről az Európai Unión kívül eső térségekből – közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden, a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciáját követően.
A sürgősségi állapot elrendelése nyomán a rendkívüli helyzetben kulcsszerepet kapó belügyminiszter igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos jelenlegi állapot nem indokolja egyetlen romániai város lezárását vagy az élelmiszer-fejadagok bevezetését. „Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy városokat kelljen lezárni, hogy racionalizáljuk az élelmiszert” – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, a hatóságok által hozott intézkedések célja elejét venni a vírus széles körű terjedésének. A tárcavezető egyúttal arra kérte az állampolgárokat, hogy ne essenek az álhírek csapdájába, „legyenek erősek és józan gondolkodásúak”.
Bogdan Despescu belügyi államtitkár bejelentése szerint a helyi rendőrségek irányítását a hétfőn életbe lépett, egyelőre 30 naposra tervezett sürgősségi állapot idején a megyei rendőr-főkapitányságok látják el. Ebben az időszakban a rendvédelmi szervek nagy létszámban látnak el operatív feladatokat és járőrözést közterületen, ezzel egy időben folyamatosan ellenőrzik a koronavírus gyanúja miatt elrendelt otthoni elkülönítés szabályainak betartását.
Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár, a katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője ugyanakkor arról nyújtott tájékoztatást, hogy elrendelték a rezidens orvosok szakgyakorlatozásának felfüggesztését. A szakorvosképzésben résztvevő orvosokat, orvostanhallgatókat és önkénteseket szakképzésüknek megfelelően osztják be kórházakhoz, klinikákhoz, sürgősségekhez, mentőállomásokhoz.

Románia össztermékének (GDP) közel két százalékát kitevő értékben készül elfogadni a koronavírus-járvány sújtotta gazdaság és a vállalkozások megsegítését célzó intézkedéscsomagot szerdai ülésén a bukaresti kormány.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!