Hirdetés

Kormányfőjelöltek: Carmen Dant is javasolják a tisztségre

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Öt vagy hat kormányfőjelöltje van a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), ezek egyike Carmen Dan volt belügyminiszter - jelentette ki hétfőn a politikai alakulat elnöke, Liviu Dragnea.

Hírösszefoglaló

2017. június 26., 11:212017. június 26., 11:21

2017. június 26., 11:562017. június 26., 11:56

A politikus a PSD országos végrehajtó bizottságának ülése előtt kifejtette, fontosnak tartja, hogy az általa vezetett párt egységes maradjon. „Be is bizonyította egységes voltát, még akkor is, ha nagyon nehéz időszakon mentünk keresztül” - tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint Dragnea.

„Többségben vagyunk, végülis erre bizonyíték a bizalmatlansági indítvány. Egyszerű matematika” - mondta Dragnea a PSD országos végrehajtó bizottságának ülése előtt, amelynek során kijelölik a párt kormányfőjelöltjét.

Hirdetés

korábban írtuk

Plágiummal gyanúsított minisztert javasol kormányfőnek a PSD?
Plágiummal gyanúsított minisztert javasol kormányfőnek a PSD?

Több bukaresti hírtelevízió egybehangzó értesülései szerint Mihai Tudose gazdasági minisztert fogja javasolni miniszterelnöknek a Szociáldemokrata Párt (PSD). Az alakulat főtitkára szerint a tárcavezető csak egyike a nyolc jelöltnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
2026. július 01., szerda

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás

Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára

Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára
2026. július 01., szerda

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában

Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában
2026. július 01., szerda

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából

Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Bolojan nekiment Nicușor Dannak, szerinte nem hazudott a PNL a PSD-kormány támogatása kapcsán

Nicușor Dan nem úgy járt el, hogy növelje a bizalmat közte és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között, amikor a párt tudta nélkül Adrian Veșteát nevezte ki miniszterelnöknek – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan nekiment Nicușor Dannak, szerinte nem hazudott a PNL a PSD-kormány támogatása kapcsán
2026. június 30., kedd

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől

SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől
2026. június 30., kedd

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik

Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik
Hirdetés
Hirdetés