
Súlyos mulasztás. Hét kisgyerek életét követelte a baktériumfertőzés a jászvásári gyermekkórházban
Fotó: Facebook/Sfânta Maria Gyermekkórház
Hétre nőtt a jászvásári Sfânta Maria Gyermekkózházban elszabadult baktériumfertőzés halálos áldozatainak száma: hétfői bejelentés szerint újabb csecsemő hunyt el.
2025. szeptember 29., 11:592025. szeptember 29., 11:59
A kisgyereket a jászvásári incidens után átszállították a bukaresti Grigore Alexandrescu kórházba, de az életét már nem tudták megmenteni, szombaton elhunyt.
Orvosi források szerint

Az egészségügyi miniszter beszámolt róla, hogy a jászvásári kórház intenzív terápiás osztályán tett látogatása során azt tapasztalta, hogy az ott dolgozó egészségügyi személyzet egyes tagjai műkörmöt és ékszereket viselnek.
Az egészségügyi minisztérium pénteken bejelentette, hogy kilenc egy év alatti beteg fertőződött meg a Serratia Marcescens baktériummal a jászvásári „Sfânta Maria” Gyermekkórházban.
A kórházban hat haláleset történt.
Az első vizsgálatok nyomán a kórház epidemiológusára és egy intenzív terápiás orvosra 10 000 lej, a kórházra pedig 50 000 lej bírságot szabtak ki.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szombaton Jászváráson bejelentette, hogy a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) és a Sfânta Maria Gyermekkórház vezetőségének elbocsátását követelte.
„Nem infrastrukturális hiányról vagy anyagi források hiányáról van szó. (...) A protokollok végrehajtásának hiányáról, a DSP és a kórház részéről egyaránt a reakció hiányáról van szó. Amikor azonosították a három, ezzel a kórokozóval fertőzött esetet, a válasz túl későn, egy héttel később érkezett, és csaknem 10 napig a csapatommal nem tudtuk azonosítani, hogy hogyan és milyen módon alkalmazták a fertőzések korlátozására vonatkozó protokollokat, ezért kérem az egészségügyi intézmény vezetőjének elbocsátását, és a megyei önkormányzat elnökével is megbeszéltem ezt a kérdést, és a Iaşi megyei DSP vezetőségét magyarázat és vita nélkül elbocsátom” – jelentette be a miniszter.

A kórházi fertőzések megelőzhetők lennének, vagy terjedésük korlátozható lenne, ha az orvosi protokollokat betartanák – nyilatkozta Doina Azoicăi főorvos, a jászvásári orvostudományi és gyógyszerészeti egyetem epidemiológiai tanszékének koordinátora.
Azt is elmondta, hogy
A miniszter szerint nincs szó arról, hogy a jászvásári kórház alulfinanszírozott lenne, Rogobete rámutatva, hogy a Sfânta Maria kórház a legkorszerűbb berendezésekkel rendelkezik, amelyeket más kórházakban nem látott, és az ellenőrzések is kimutatták, hogy a gyógyászati tevékenységekhez szükséges orvosi eszközök és gyógyszerek biztosításában nincsenek problémák.

Hat gyerek meghalt a jászvásári Sfânta Maria Gyermekkórház intenzív osztályán baktériumfertőzés következtében – közölte pénteken a kórház vezetősége.
Ugyanakkor elárulta, hogy a jászvásári Sfânta Maria kórházban tett látogatása során észrevette, hogy az intenzív osztály néhány alkalmazottja ékszert vagy műkörmöt viselt, pedig a protokollok ezt tiltják ezeknek az alkalmazottaknak.
Alexandru Rogobete hangsúlyozta, hogy ebben az esetben „bűncselekményre utaló jelek” is vannak.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
szóljon hozzá!