
Johannis a politikai pártoknak juttatandó, megnövelt állami finanszírozás miatt is bírálta a PSD-t
Fotó: Presidency.ro
Az ország biztonságát kockáztató populizmussal vádolja Klaus Johannis román államfő a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Pártot (PSD), amiért annak elnöke a titkosszolgálatoktól vonna el költségvetési forrásokat egészségügyi programok finanszírozása érdekében.
2019. február 12., 18:182019. február 12., 18:18
2019. február 12., 18:212019. február 12., 18:21
Az elnöki hivatal honlapján megjelent keddi közleményével a jobboldali államfő a parlamentben zajló költségvetési vitát próbálja befolyásolni.
A bukaresti kormány jelentős késéssel, múlt pénteken terjesztette elő az idei évre vonatkozó költségvetés-tervezetét, amelynek szakbizottsági vitájára és parlamenti megerősítésére egy hetet szánt a bukaresti szociálliberális kormánytöbbség.
A tervezethez nemcsak az – azt túlságos optimizmusa miatt bíráló – ellenzék terjesztett be módosító indítványt, hanem Liviu Dragnea PSD-elnök is, aki azt javasolta, hogy vonjanak el 10 millió lejt a titkosszolgálatok szerinte túlméretezett költségvetéséből és fordítsák azt egészségügyi programokra, köztük a gyerekek számára ingyenesen biztosítandó D-vitamin beszerzésére.
Johannis szerint csak egy kicsinyes, cinikus és felelőtlen politikus állíthatja szembe a nemzetbiztonságot a polgárok egészségével, azt sugallva, hogy a titkosszolgálatok miatt nem jut elég pénz az egészségügyre.
„A PSD újabb populista kezdeményezése sérülékennyé teszi Romániát, amelynek egy bizonytalan geopolitikai térségben a NATO-országokkal szembeni növekvő fenyegetésekkel kell szembenéznie” – állítja a román államfő.
Johannis a politikai pártoknak juttatandó, megnövelt állami finanszírozás miatt is bírálta a PSD-t, amelynek szerinte inkább az autópálya-építésre, a kórházak felújítására, vagy a vízvezeték és csatornázás nélküli iskolák korszerűsítésére kellene több pénzt fordítania.
A Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) 2,4 milliárd, a Speciális Távközlési Szolgálatnak (STS) 604 millió, a kormányőrségnek 233 millió, a Külföldi Hírszerző Szolgálatnak 309 millió lejt irányoztak elő a költségvetés-tervezetben – emlékeztetett a Mediafax hírügynökség.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!