
Bár a kormányfő szerint előrelépés történt, nincs egyetértés a bukaresti koalíción belül az igazságügyi kérdésben
Fotó: Gov.ro
Új javaslatot dolgozott ki Stelian Ion igazságügyi miniszter az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolására. Ez az elképzelés sem nyerte el azonban az RMDSZ tetszését, emiatt újabb nyilatkozatháború robbant ki az alakulat és az USR-PLUS vezetői között.
2021. július 20., 19:382021. július 20., 19:38
2021. július 20., 19:572021. július 20., 19:57
Az igazságügy-miniszter a tervezetet a bukaresti jobbközép koalíció keddi ülésén mutatta be. Az új verzió is a korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) adta volna át a SIIJ hatásköreit, de a bírákra gyakorolt nyomás megakadályozása érdekében a vizsgált bíró vagy ügyész kérhette volna, hogy máshova helyezzék az ügyet, és ne azon ítélőtábla hatáskörében tevékenykedő ügyészek nyomozzanak ellenük, amelynek a hatáskörében ők is dolgoznak.
Az RMDSZ ennek nyomán a miniszter új tervezetét sem tartja elfogadhatónak, mivel az továbbra is arról szól, hogy a SIIJ hatásköreit a DNA veszi át. Stelian Ion mindezt úgy értékelte, hogy a koalíció jelenleg nem akarja igazán felszámolni a különleges ügyészséget. „Úgy tűnik, a koalíció a maga egészében egyelőre nem akarja igazából a SIIJ felszámolását. Új, méltányos javaslattal jöttem, még nem fogadták el” – jelentette ki az USR-PLUS által delegált miniszter.
Ion szerint az RMDSZ semmiképp sem akarja helyreállítani a DNA korábbi hatásköreit, ezért időhúzásra játszik. A tárcavezető ismét csak azt állította, hogy a SIIJ más formában történő újbóli megalakítása a korrupcióellenes harc gyengítését jelentené, ami elfogadhatatlan az Európai Bizottság számára. „Nehéz az RMDSZ-szel együtt kormányozni, amikor igazságügyről van szó, mert íme, nem szabadultak meg attól a politikától, amelyet az elmúlt években a PSD-vel folytattak. Az igazságüggyel kapcsolatban a PSD elképzeléseit osztják, és ugyanazokkal az elvekkel folytatják” – jelentette ki Stelian Ion.
A politikus cáfolta az igazságügyi miniszter azon állítását, miszerint az RMDSZ valójában nem akarja felszámolni a SIIJ-t. „Támogatjuk a speciális ügyészség felszámolását, de az általuk javasolt módosítással együtt” – szögezte le a képviselő, aki szerint az igazságügy-miniszter által bemutatott javaslatnak az az egyik hátulütője, hogy nem nyújt megoldást olyan esetre, amikor a legfelsőbb bíróság egyik bírája ellen folyik eljárás, és az illető bíró kéri az ügy áthelyezését egy másik ügyészséghez. „A legfelsőbb bíróság bírái esetében nincs hova áthelyezni a nyomozást” – közölte Csoma Botond a koalíciós ülését követően. Szerinte a román állampolgárok érdeke is az, hogy olyan bírái legyenek, akik a törvény és a saját lelkiismeretük alapján döntenek. „Románia érdeke tehát, hogy független bíráink legyenek” – tette hozzá az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője.
Florin Cîţu miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy minden megoldást támogat, amely lehetővé teszi az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló speciális ügyészi osztály mielőbbi felszámolását. Cîţu azt mondta, az igazságügyi miniszter által bemutatott új javaslatról csak politikai jellegű tárgyalás folyt a koalícióban, szakértők nem vettek részt benne. Hozzátette, ő maga a SIIJ felszámolására vonatkozó törvényjavaslatok minden változatára nyitott, de ehhez egyöntetű döntésre van szükség. „Olyan megoldást akarok, amely nem támadható meg az alkotmánybíróságon” – tette hozzá a miniszterelnök. Úgy értékelte, hogy a SIIJ felszámolásáról folytatott koalíciós tárgyalás „nagyon jó” volt, és az ügyben előrelépés történt.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicușor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását.
Legalizálná a prostitúciót egy törvénytervezet, amelyet Ion Iordache, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Gorj megyei képviselője több párttársával együtt kezdeményezett.
Január 1-jétől jelentősen módosult a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek rendszere. Például leszállították a bérplafont, ami alapján meghatározzák a kedvezményezettek körét a tavalyi nettó 8000 lejről 6000 lejre.
Nem hajlandó lemondani Radu Marinescu igazságügyi miniszter az ellene felmerült plágiumvádak miatt.
A kormány a parlamentben készül felelősséget vállalni a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Nyolc megye tíz iskolájában online formában zajlik az oktatás kedden, háromban pedig felfüggesztik a tanítást a kedvezőtlen időjárás miatt.
Mérleget vont az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az elmúlt 10 év januári hónapjainak havasságát illetően.
A szerinte Soros Györgyhöz kötődő Románok Egyesüléséért Szövetség (USR) áll a Radu Marinescu igazságügyi miniszter elleni plágiumvádak mögött – állítja Victor Ponta volt miniszterelnök.
szóljon hozzá!