
Archív felvétel
Fotó: Facebook/Klaus Iohannis
Klaus Johannis államfő bejelentette szombaton: szilárd elhatározása, hogy indul egy újabb elnöki mandátumért a következő romániai elnökválasztáson.
2018. június 23., 14:292018. június 23., 14:29
A 2019 végén esedékes elnökválasztás előtt másfél évvel tett váratlan bejelentéséhez Johannis nem fűzött semmilyen magyarázatot. A román média ezért csak találgatja, mi késztette erre, annál is inkább, hogy a szociálliberális kormánytöbbség egy másik fontos kérdésben várja türelmetlenül az elnök döntését, nevezetesen, hogy eleget tesz-e az alkotmánybíróság több mint két hete hatályos határozatának, amely a korrupcióellenes főügyész leváltására kötelezi a jobboldali államfőt.
Az Agerpres hírügynökség szerint Johannis, aki az 1974–1978-as évfolyam végzőse volt, tavaly egykori osztályfőnökként vett részt egy húszéves érettségi találkozón a Samuel von Bruckenthal-főgimnáziumban, ahol korábban fizikatanárként dolgozott.
A szász származású Johannis a romániai németek érdekeit védő Német Demokrata Fórumban kezdett politizálni, amelynek jelöltjeként 2000-ben Nagyszeben polgármesterévé választotta a város túlnyomórészt román lakossága. A román nagypolitika először 2009-ben környékezte meg az időközben kétszer is hatalmas többséggel újraválasztott városvezetőt, amikor a liberálisok egy balközép koalíció miniszterelnök-jelöltjének javasolták.
A közéletből olykor hosszabb időszakokra is eltűnő Johannis az utóbbi hetekben aktív szereplőjévé vált a román belpolitikának, mivel egyre látványosabban kiéleződött a konfliktusa a Bukarestben kormányzó szociálliberális koalícióval, amelyet az elnök nyíltan azzal vádol, hogy politikai befolyása alá akarja vonni az igazságszolgáltatást, korrupcióért bíróság elé állított vezetőinek megmentése érdekében próbálja módosítani a büntetőjogot.
Klaus Johannis váratlan bejelentését a belpolitikai csatározásoknak tulajdonítja a román média, de többen emlékeztettek rá, hogy az utóbbi időben a román államfő neve is fölmerült Brüsszelben az Európai Tanács jövőre megújuló elnöki tisztségének lehetséges várományosaként.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!