Hirdetés

Kivonult az AUR a parlament üléséről amiatt, hogy az ellenzék kevés helyet kap a közmédia vezetőtanácsaiban

AUR

Archív felvétel

Fotó: Román parlament/Facebook

Kivonultak a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényhozói a parlament keddi üléséről, amelyen a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szavaz a két ház.

Krónika

2025. november 18., 15:582025. november 18., 15:58

Az AUR egyik szenátora, Laurențiu Plăeșu visszaélésekre hivatkozva indítványozta a kinevezéseket véleményező jelentés visszautalását a kulturális szakbizottságokhoz. Azzal érvelt, hogy a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsában a parlamenti frakciók számára fenntartott helyekből csak egyre javasolhat jelöltet az ellenzék, noha a parlamenti mandátumaik száma alapján több helyre lennének jogosultak.

Plăeșu javaslatát elutasította a plénum, ezt követően vonultak ki az ülésteremből az AUR törvényhozói.

Hirdetés

Az ülésterem elhagyása előtt George Simion pártelnök közölte, hogy feljelentést tett az ügyben a legfőbb ügyészségen hivatali visszaélés miatt.

Később az Agerpres hírügynökség szerint azt nyilatkozta, „az elmúlt 35 év viszonylatában példátlan, hogy ne tartsák tiszteletben a politikai algoritmust, a pártok parlamenti arányát és a románok szavazatát”.

Idézet
„Övék minden, ők tartanak ellenőrzés alatt mindent, és még társadalmi békét, párbeszédet akarnak”

– fogalmazott Simion.

A történet előzménye, hogy hétfői együttes ülésén a képviselőház és a szenátus kulturális szakbizottsága kedvezően véleményezte a kormánypártok, a nemzeti kisebbségek frakciója és az intézmények alkalmazottainak jelöltjeit a köztelevízió és a közszolgálati rádió vezetőtanácsába. Az AUR jelöltjei közül csak egyet-egyet hagytak jóvá. Petrișor Peiu AUR-szenátor bejelentette, hogy alakulata az alkotmánybíróságon is megtámadja a vezetőtanácsi helyek elosztásának módját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára

A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára
2026. január 15., csütörtök

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás
2026. január 15., csütörtök

Áldozatokat követel az influenza

Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Áldozatokat követel az influenza
Áldozatokat követel az influenza
2026. január 15., csütörtök

Áldozatokat követel az influenza

Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Nicușor Dan: Románia egy nemzeti megbékélési folyamat kezdetén áll

Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.

Nicușor Dan: Románia egy nemzeti megbékélési folyamat kezdetén áll
2026. január 15., csütörtök

Igazságügyi botrány: jogszerűen működik a jogszabályokat felülvizsgáló munkacsoport

A bukaresti ítélőtábla csütörtökön elutasította a keresetet, amelyben egy civil szervezet az igazságügyi törvényeket felülvizsgáló munkacsoport létrehozásáról szóló miniszterelnöki döntés végrehajtásának felfüggesztését kérte.

Igazságügyi botrány: jogszerűen működik a jogszabályokat felülvizsgáló munkacsoport
2026. január 15., csütörtök

Újra török vadászgépek fognak légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesíteni Romániában

Törökország idén vadászgépeket küld Észtországba és Romániába a NATO légtérrendészeti misszióinak keretében – jelentette be csütörtökön a török védelmi minisztérium.

Újra török vadászgépek fognak légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesíteni Romániában
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

„Túl sokáig túl kevés volt”: megemelte a kormány a szociális ellátórendszerben gondozottak élelmezési keretét

A román kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.

„Túl sokáig túl kevés volt”: megemelte a kormány a szociális ellátórendszerben gondozottak élelmezési keretét
2026. január 15., csütörtök

Határozottan kiállnak a prostitúció legalizálása ellen a katolikus püspökök is

Határozottan és egyértelműen ellenzi a prostitúció legalizálását célzó törvénytervezetet a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia – szögezte le csütörtöki állásfoglalásában a Böcskei László nagyváradi megyés püspök által elnökölt testület.

Határozottan kiállnak a prostitúció legalizálása ellen a katolikus püspökök is
2026. január 15., csütörtök

Igazságügyi botrány: a rendszer reformját célzó intézkedésekről döntött a kormányzati bizottság

Független vizsgálatot rendelnek el az igazságszolgáltatási rendszer véletlenszerű ügyelosztási rendszeréről, valamint kidolgozzák az öt évre szóló többéves tervet a román bíróságok és ügyészségek humánerőforrás-hiányának kezelésére.

Igazságügyi botrány: a rendszer reformját célzó intézkedésekről döntött a kormányzati bizottság
Hirdetés
Hirdetés