Hirdetés

Kivonják a forgalomból a halálos galaci vonatbalesetben érintett mozdonyhoz hasonló járműveket

•  Fotó: Wikimedia Commons

Fotó: Wikimedia Commons

A Román Vasúttársaság vezetői körében egyelőre nem, a járműállományéban viszont komoly következményekkel járt a szombati, egy mozdony meghibásodása miatt Galacon bekövetkezett halálos vonatbaleset: vasúttársaság utasszállító részlegének (CFR Călători) igazgatótanácsa csütörtökön úgy döntött, hogy kivonja a forgalomból az összes olyan mozdonyt, amely műszakilag megegyezik a balesetet okozó járművel.

Krónika

2023. március 31., 11:562023. március 31., 11:56

A Club Feroviar portálnak nyilatkozó források szerint a CFR Călători több mint 20 ilyen típusú mozdonyt üzemeltet.

„Nemzetközi műszaki szakvéleményt is kérni fogunk az Európai Vasúti Ügynökségtől (ERA). Ki akarjuk deríteni, hogy ez a műszaki megoldás veszélyt jelent-e a közlekedés biztonságára” – közölték az állami vasúttársaság igazgatótanácsához közel álló források.

Hirdetés

A Galacon történt vasúti balesetben érintett EC 128-as, 3400 kW-os teljesítményű mozdony egy Rade Koncar 43-as osztályú vontatójármű, amelyet 40 évvel ezelőtt gyártottak a volt Jugoszláviában.

Egy craiovai mozdonyjavító vállalat állítása szerint 2018-ig 20 ilyen típusú mozdonyt korszerűsítettek.

Egy 43-as osztályú mozdony volt érintett a 2016-os bârsești-i balesetben is, amikor két mozdonyvezető meghalt, miután a vasúttársaság teherszállító részlegének (CFR Marfă) két mozdonya összeütközött.

A források szerint Traian Preoteasa vezérigazgató, akit a baleset nyomán többen lemondásra szólítottak fel, két hét szabadságot vett ki.

Mint arról beszámoltunk, a vonatbaleset szombat este 19 óra után nem sokkal történt a galaci állomáson, amikor mozdonyt akartak hozzákapcsolni a Galacról Mărăşeşti-re induló személyvonathoz. A mozdony nagy sebességgel az álló vonat első kocsijának ütközött, amelynek következtében mindkettő megrongálódott, a vagon – amelyben két vasúti alkalmazott és egy utas tartózkodott – körülbelül 80 méterrel elmozdult.

Az ütközés nyomán megsérült a 49 éves mozdonyvezető, az 53 éves vonatvezető nő, a 47 éves kalauz és egy 53 éves utas, aki a roncsok közé szorult. A vonatvezető nőnek többször leállt a szíve és a légzése, a kórházba szállítását követően pedig meghalt. A másik három sérültet kórházban ápolják, állapotuk stabil. A helyszínelést végző rendőrök közölték, hogy a mozdony sebességmérője 75 km/h-nál akadt meg.

A mozdonyvezető elmondása szerint a mozdony hirtelen gyorsult, és ő hiába próbált fékezni, mert a fékrendszer nem működött.

Traian Preoteasa vezérigazgató szerint egyértelműen műszaki meghibásodás történt, az emberi hiba kizárható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés