Kisebbségi törvény: a címet és az első cikkelyt már elfogadták

2006. február 15., 00:002006. február 15., 00:00

A kormány által beterjesztett formában sikerült a tegnap négyórás vita után elfogadniuk az alsóházi honatyáknak a kisebbségi törvénytervezet címét és első bekezdését. Erről Máté András Levente RMDSZ-es képviselő számolt be lapunknak, kifejtve, a három alapfokon megkeresett képviselőházi bizottság 45 képviselője között hosszas és heves vita alakult ki mindkét – végül elfogadott – pont kapcsán.
Ugyanakkor procedurális vitába torkollott a második és a harmadik bekezdés megtárgyalása, miután felmerült, hogy jogi szempontból együtt kellene kezelni a két paragrafust. A második cikkely ugyanis azt mondja ki, hogy a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőnek minősülnek, miközben a harmadik pontban határozzák meg a nemzeti kisebbség fogalmát. Ám miután sikerült megegyezniük, hogy együtt tárgyalják a két fejezetet, arról is határoztak, hogy jövő hétre halasztják megvitatásukat, majd áttértek a negyedik pont megbeszélésére. Itt az egyéni, illetve kollektív jogok közötti lényegi különbség kapcsán szálltak síkra a nagy-romániás képviselők, többek között a kollektív jogok eltörlését kérve a jogszabálytervezetből. Végül ebben sem sikerült határozniuk, a három szakaszról így csak jövő kedden szavaznak.
Jelentőségében nagy lépésnek nevezte tegnap Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a cím és az első szakasz elfogadását. Mint mondta, az a legfontosabb, hogy a szaktestületek nem dobták vissza a törvénytervezetet, és hogy a cím és az első cikkely a megfelelő formában ment át. Kérdésünkre, miszerint ilyen ütemben a megszabott intervallum alatt elkészül-e a bizottságok közös jelentése, elmondta, reméli március 17-éig valóban elkészülnek. Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte szép gesztus lenne az alsóházi honatyáktól, ha húsz nap alatt meg is szavaznák a kisebbségi törvényt, és március 15-én, a magyar nemzeti ünnepen már Traian Bãsescu államfő is aláírhatná a törvényt. „Nem ajándékként, hisz ez számunkra nem ajándék, hanem juss” – sommázott Márton Árpád.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez
2025. szeptember 08., hétfő

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget

A többség szerint Románia függetlenségét nem korlátozza túlzott mértékben az a tény, hogy az ország az Európai Unió tagja.

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget
2025. szeptember 08., hétfő

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját

A legfelsőbb bíróság hétfőn megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az alkotmánybírósághoz forduljon a kormány által felelősségvállalással elfogadott megszorító törvénycsomagok miatt.

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját
2025. szeptember 08., hétfő

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen

Több ezer, az ország számos megyéjéből Bukarestbe érkezett pedagógus tüntet hétfőn a román fővárosban a kormánypalota előtt a kormány által az oktatási rendszerrel kapcsolatosan elfogadott intézkedések ellen.

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen