Hirdetés

Kihirdette az államfő az általa kifogásolt igazságügyi reform utolsó törvényét is

•  Fotó: presidency.ro

Fotó: presidency.ro

Kihirdette Klaus Johannis államfő a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvényt pénteken, ezáltal az általa, valamint a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által kifogásolt igazságügyi reform utolsó törvénye is hatályba lép.

MTI

2018. október 12., 14:392018. október 12., 14:39

2018. október 12., 17:432018. október 12., 17:43

Az államfő közleményében újfent leszögezte, hogy a jogállamiságot veszélyeztető visszalépésnek tartja a bukaresti szociálliberális kormány által megszavazott igazságügyi reformot, de kifogyott azokból a törvényes eszközökből, amelyekkel megakadályozhatná a törvénycsomag hatályba lépését.

Johannis az immár hatályos törvénycsomag sürgős módosítását kérte a Velencei Bizottság észrevételei alapján.

Hirdetés

Felidézte: az elnöki hivatal megkeresése alapján mind az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, mind a Velencei Bizottság – az ET alkotmányjogászokból álló szakértői testülete – előzetes véleményezésben jelezte, hogy az igazságügyi reformcsomagnak számos olyan rendelkezése van, amely nem áll összhangban a jogállamiság és demokrácia szabványaival.

A Velencei Bizottság jövő hét végére ígérte részletes jelentését a román igazságügyi reformról, ám addigra már a csomag mindhárom törvénye hatályos lesz.

A bírák és ügyészek jogállását szabályozó, pénteken kihirdetett törvényt a legtöbben azért bírálják, mert a bevezetendő korkedvezményes nyugdíj feltételeivel megbéníthatja az igazságszolgáltatást. Az ellenzéki sajtó becslése szerint a magisztrátusi kar mintegy 30 százalékának esetében teljesülnek az új jogszabályban foglalt nyugdíjazási feltételek, ezért félő, hogy a legtapasztaltabb bírák – köztük a legfelsőbb bíróság tagjai – inkább a nyugállományba vonulást választják, tekintettel arra, hogy ez a speciális nyugdíjaknak köszönhetően anyagilag sem jelent veszteséget számukra. Az ellenzék azt is aggályosnak tartja, hogy

az új szabályozás korlátozza az ügyészek függetlenségét, az ügyészségi vezetők kinevezésénél az államfő már csak egyetlen alkalommal utasíthatja vissza az igazságügyi miniszter jelöltjét.

Október elején az Európai Parlament plenáris ülésén rendeztek vitát a román jogállamiság helyzetéről, amelyen Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke úgy értékelte: visszalépés figyelhető meg Romániában, és az Európai Bizottság növekvő aggodalommal követi a fejleményeket.

Sajtóértesülések szerint a kormány hétfőn rendkívüli ülést tart, hogy sürgősségi rendelettel kiigazítsa a frissen módosított igazságügyi törvényeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés