
Laura Codruța Kövesi
Laura Codruţa Kövesi volt korrupcióellenes főügyész csütörtökön megjelent kihallgatásra az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály (SIIJ) előtt abban az ügyben, amelyben hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják Nicolae Popa, az Országos Fejlesztési Alap (FNI) volt igazgatójának hazahozatalával kapcsolatban – adta hírül az Agerpres.
2019. március 28., 15:282019. március 28., 15:28
A SIIJ székhelyére való érkeztekor Kövesi nem kívánt a sajtó képviselőinek nyilatkozni.
A volt korrupcióellenes főügyészt hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják egy Sebastian Ghiţă volt képviselő által tavaly decemberben benyújtott feljelentés alapján.
Sebastian Ghiţă volt szociáldemokrata képviselő 2016 decemberében Szerbiába szökött, miután befolyással való üzérkedés, pénzmosás és bűnszövetkezet létesítése miatt vizsgálatot indított ellene a DNA.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
szóljon hozzá!