
A zárt térben működő élelmiszerpiacok és vásárcsarnokok a veszélyhelyzet ideje alatt is nyitva tarthatnak – erről szóló módosító javaslatot fogadott el kedden a képviselőház.
2020. november 10., 17:132020. november 10., 17:13
2020. november 10., 18:072020. november 10., 18:07
Az Agerpres beszámolója szerint az indítványt a kormány mezőgazdasági intézkedésekről szóló, 2019/78-as sürgősségi rendeletét jóváhagyó törvényhez nyújtotta be a Szociáldemokrata Párt (PSD), és a plénum 173 támogató, egy ellenszavazattal, 93 tartózkodás mellett elfogadta.
A keddi plenáris ülésen Daniel Suciu PSD-s képviselő rámutatott, alakulatának célja ezzel a javaslattal
Erre reagálva Florin Roman liberális képviselő azt mondta, a PSD-t csak a szavazatgyűjtés foglalkoztatja, nem érdekli őket az emberek egészsége.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőházi frakcióvezetője rámutatott, alakulata nem ért egyet a piacok bezárásával, a módosító javaslatot azonban alkotmányellenesnek véli, hiszen egy olyan törvényhez nyújtották be, amely más területet szabályoz.
Az RMDSZ támogatta a kezdeményezést. A szövetség Szatmár megyei parlamenti képviselője, Magyar Lóránd felszólalásában kifejtette, hogy
„Ma a kormány nincs tekintettel a kistermelőkre, de ugyanakkor a helyi gazdaságra sincs tekintettel, és a fogyasztókat is megfosztja a szezonális friss termékektől, amelyeket más úton nem tudnak értékesíteni a kistermelők.
A korábban elfogadott rendelkezés kettős mércét alkalmazott a kistermelőkkel szemben, hiszen míg a piacokat bezárta, a zárt térben működő szupermarketek továbbra is nyitva maradhattak” – idézi az RMDSZ közleménye a parlamenti képviselőt.
A kormánypárt ugyanakkor populizmussal vádolja az ellenzéki szociáldemokratákat a törvénytervezet miatt. A párt közösségi oldalán közzétett állásfoglalásukban azt írják, a zárt térben működő élelmiszerpiacok és vásárcsarnokok megnyitásáról szóló javaslattal
A liberálisok szerint az orvosok és járványügyi szakértők kérték, hogy „lépjenek közbe azokon a helyeken, ahol nem tartják be az egészségügyi szabályokat, és ahol nagy a fertőzésveszély”, márpedig – véleményük szerint – a zárt térben működő élelmiszerpiacok és vásárcsarnokok ezek közé tartoznak.
– írják a bejegyzésben.
Hozzáteszik: a kormányfő azt kérte a polgármesterektől, találjanak megoldásokat, hogy a helyi termelők el tudják adni portékájukat, ezt követően a legtöbb helyen a vásárcsarnok körüli teret használják piacként. Emlékeztetnek:
Kifejtik: nem igaz, hogy bezárták a piacokat, „ahogyan azt a PSD propagandagépezete üvölti”, mindössze arról van szó, hogy „egyes standokat a csarnokból nyílt térbe költöztetnek”, ahogyan azt számos nyugat-európai országban is elrendelték.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
szóljon hozzá!