
Kelemen Hunor: a parlamentnek erkölcsi és politikai kötelessége megakadályozni a felelősségvállalást a kormány megbuktatásával
Fotó: Erdély Bálint Előd
Valamennyi törvényhozónak, aki nem ért egyet a kétfordulós polgármester-választásról szóló tervezettel vagy az annak kormányzati felelősségvállalással történő elfogadásával, kötelessége megszavazni a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt – véli az RMDSZ elnöke.
2020. január 30., 20:502020. január 30., 20:50
Kelemen Hunor az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, a parlamentnek mielőbb szavaznia kell a bizalmatlansági indítványról.
„Mi megszavazzuk a bizalmatlansági indítványt, egyesek közülünk alá is írták. Megszavazzuk, mert nem értünk egyet azzal, hogy akár hat hónappal, akár egy évvel a helyhatósági választások előtt módosítsák a választási törvényt, mint ahogyan ennek módjával, a kormányzati felelősségvállalással sem” – mondta Kelemen, hozzátéve,
Az RMDSZ elnöke az alkotmánybíróság két szerdai határozatára hivatkozva rámutatott, a kormánynak a választási törvény módosítására sem lenne szabad felelősségvállalást bejelentenie, mert létezik egy másik, hasonló tartalmú törvénytervezet, amelyet a szenátus már elfogadott, és jelenleg a képviselőház döntésére vár. „Ezért a parlamentnek erkölcsi és politikai kötelessége megállítani ezt a kezdeményezést és megakadályozni a felelősségvállalást a kormány megbuktatásával” – tette hozzá.
és a taláros testület hasonló ügyekben hozott döntései alapján meggyőződése, hogy nyert ügyük lesz. „Ezért jelen pillanatban szinte száz százalékban biztos vagyok abban, hogy 2020-ban nem lesz kétfordulós a polgármester-választás” – szögezte le.
Az Orban/PNL-kormány a román demokrácia privatizálása címet viselő bizalmatlansági indítványt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ törvényhozói írták alá, és csütörtökön nyújtották be. A dokumentumot hétfőn 12 órától olvassák fel a parlamentben, a vita és a szavazás időpontjáról később döntenek.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A romániaiak 78 százaléka szerint rossz irányba halad az ország, és mindössze 16 százalékuk vélekedik úgy, hogy jó irányba tart – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató intézet október 21. és 26. között végzett felméréséből.
A kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az 1500-nál kisebb lélekszámú községek, kis települések összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
szóljon hozzá!