Hirdetés

Kelemen Hunor: az ember akkor ünnepel, amikor kedve tartja

•  Fotó: MTI/Baranyi Ildikó

Fotó: MTI/Baranyi Ildikó

A szólásszabadság korlátozására figyelmeztető rossz üzenetnek tartja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy egy állásfoglalása miatt meg akarják fosztani román állami kitüntetésétől.

Krónika

2017. november 16., 10:342017. november 16., 10:34

2017. november 16., 10:422017. november 16., 10:42

A politikus állásfoglalását azt követően tette közzé a szövetség hírlevele csütörtökön, hogy előző nap kiderült: a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága méltatlannak ítélte őt kitüntetésének viselésére és annak visszavonását kérte Klaus Johannis államfőtől. Bár az RMDSZ-tájékoztató szerint a becsületbíróság megvonta tőle az érdemrendet, a valóság az, hogy a testület csupán javaslatot tett erre, a végleges döntést pedig az államelnök hozza meg.

„Nekünk akkor is bátran kell elmondani a véleményünket, ha már minden állami kitüntetést megvontak tőlünk. Nekünk, magyar embereknek csak az lehet a célunk, hogy ezután is szabadon vállaljuk gondolatainkat, közösen gondolkodjunk azokkal a román emberekkel, akik nyitottak a párbeszédre” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Bár a bizottság arra hivatkozik döntésében, hogy a szövetség elnökének kijelentései nem tartották tiszteletben a többség nemzeti ünnepét, a politikus a Szabadságnak interjúban világosan fogalmaz: annak ellenére, hogy a magyar embereknek nincs okuk a centenárium megünneplésére, tiszteletben tartják december elsejét.

Hirdetés

„A demokrácia alapvető ismérvei közé tartozik például az is, hogy az ember akkor ünnepel, amikor kedve tartja, hogy kimondhatja azt, amit gondol. Az érdemrend visszavonásával azt is üzenik, hogy Romániában ma korlátozzák a szólásszabadságot” – idézte az RMDSZ elnökét az alakulat hírlevele.

A szövetségi elnök a sors iróniájának nevezte ugyanakkor, hogy a kitüntetést, amelyet 2000-ben a román–magyar kulturális együttélés előmozdításáért adományoztak neki, 2017-ben egy olyan interjúért vonják vissza, amellyel párbeszédet és vitát akart kezdeményezni a román–magyar békés együttélés új alapokra helyezéséért. „Nekünk az egyre erősödő magyarellenes hangulatban, most és 2018-ban is őszintén kell beszélnünk arról, hogy kik vagyunk, és mit akarunk mi, 21. századi magyar emberek. Ezt sosem a sértés szándékával tettük, ezután sem fogjuk” – tette hozzá Kelemen Hunor, aki mind a mai napig egyetért a Szabadság napilapban megjelent interjú minden szavával. „Ha valami változik, szólok” – fogalmazott Kelemen Hunor.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés