
Marc Gafarot a kolozsvári sajtótájékoztatón
Fotó: Facebook/Marc Gafarot
Spanyolország a katalán önrendelkezési törekvések bővítésével szembeni elutasításának köszönheti a jelenlegi helyzetet, a katalánok számára pedig az egyetlen választás a függetlenség – mondta el a leváltott katalán elnök pártjának külpolitikai kabinetvezetője Kolozsváron.
2017. november 08., 17:082017. november 08., 17:08
Saját lenéző, elutasító magatartásának köszönheti a spanyolországi politikai elit, hogy ma ilyen nagy a függetlenségpártiak aránya Katalóniában – hangzott el többek közt Marc Gafarot i Monjó, az Európai Katalán Demokrata Párt – Carles Puigdemont katalán elnök pártja – külügyi kabinetvezetőjének szerdai kolozsvári, angol nyelvű sajtótájékoztatóján.
a katalán elnök Belgiumban él és a kiadatásra vár, a kormány 8 tagja és több civil aktivista börtönben ül. Ez a demokratikus jogok megerőszakolása – sorolta az atrocitásokat Marc Gafarot i Monjó.
Hozzáfűzte: nem állítja, hogy diktatúra van, de a spanyol kormány egyértelműen az autoriter török modellt követi, hiszen bojkottálták a katalán népszavazást, ártatlan tüntetőkkel szemben vetették be a hadsereget. Mint kifejtette, Spanyolország követhette volna az Egyesült Királyság példáját, ahol megengedték a skótoknak, hogy népszavazáson döntsék el, függetlenek kívánnak-e lenni, de sajnos Törökország példáját követi a katalánok nemzetiségi jogainak eltiprásában.
A nemzetközi közvélemény a katalán függetlenséget elutasító reakcióval kapcsolatban úgy fogalmazott: szomorú, amiért az Európai Unió ilyen választ adott.
– adott hangot csalódottságának a katalán politikus.
Arra az újságírói kérdésre, hogy miért akarnak függetlenné válni, leszögezte: szó nincs arról, hogy a katalánok hirtelen megbolondultak volna. Marc Gafarot i Monjó ugyanakkor rámutatott: ha a spanyol politikai és gazdasági elit másképp viselkedett volna, akkor ma nem lenne ekkora támogatottsága a függetlenségnek. Ha sokkal decensebb, tisztességesebb hangnemet ütnek meg, akkor nem jutottak volna idáig – magyarázta.
Hozzáfűzte, nincs más megoldás, csak a függetlenség, nem képzelhető el középutas megoldás, mert a jelenlegi spanyol hatalom kemény jakobinus, francia stílusú államot akar, a regionális sajátosságokra való tekintet nélkül.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!