
Új környezetben. Liviu Dragnea olyan programban vesz részt amelynek célja, hogy megkönnyítse számára a börtönkörülményekhez való alkalmazkodást.
Fotó: Mediafax
Liviu Dragnea PSD-elnök számára megkezdődtek a börtönbüntetés letöltését megelőző eljárások. Az első 21 napon ugyanis még nem kerül rabtársai közé, ez ugyanis karanténidőszaknak minősül.
2019. május 28., 16:272019. május 28., 16:27
2019. május 28., 16:322019. május 28., 16:32
Ebben az időszakban orvosi vizsgálatot végeznek rajta. A cél annak kiderítése, hogy nem szenved-e fertőző betegségben, nem hordoz-e parazitát, nem viseli-e fizikai agresszió nyomait a testén, nem szenved-e valamilyen függőségben illetve valamilyen mentális betegségben, nem hajlamos-e öngyilkosságra.
A börtönorvos az első 72 órában végzi el a szükséges vizsgálatokat, majd javaslatot tesz további, például laboratóriumi vizsgálatokra, amennyiben szükséges. 21 nap után a börtönorvos felállítja a diagnózist, amelyben azt is rögzíti, ha az illetőnek különleges értrendre van szüksége, illetve azt is, hogy milyen mértékben munkaképes. Ezen időszak alatt az elítéltet megismertetik a börtönszabályzattal, és olyan programban vesz részt, amelynek célja az, hogy megkönnyítse számára a börtönkörülményekhez való alkalmazkodást.
Dragnea kedden már elköltötte első börtönbeli reggelijét is: kekszet, margarint, lekvárt és tojást kapott teával.
Egyébként a Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetségének (FSNAP) elnöke, Sorin Dumitraşcu kedden ironikus hangvételű üzenetben „üdvözölte” a PSD-elnököt. Az „Isten hozott itthon, Liviu!” című, a FSNAP honlapján közzé tett írásban látta el „jó tanácsokkal” a következő évekre.
Ebben megjegyzi:
Felhívta a figyelmét, hogy ne hívjon magával másokat a mosdóba – ahogy azt egyszer a parlamentben egy tolakodó újságíróval tette –, mert a feltételes szabadlábra helyezést lehetővé tevő jogszabály-módosítás ellenére még mintegy 2500 erőszaktevő maradt a börtönökben.
Mint arról beszámoltunk, Dragneát hétfőn ítélte három és fél év szabadságvesztésre a legfelsőbb bíróság a Teleorman megyei önkormányzat szociális és gyermekvédelmi főosztályánál törvénytelenül alkalmazott, valójában a PSD-nek dolgozó alkalmazottak miatt.

Három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti legfelsőbb bíróság hétfőn kihirdetett, jogerős ítéletében Liviu Dragneát, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét. A politikus délután bevonult a rahovai börtönbe.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetősége vasárnap 19 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt miniszterelnököt – tájékoztatott a párt sajtószóvivője, Cristian Seidler.
Adrian Veștea szerint miniszterelnök-jelölése nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára. Ezzel szemben Gheorghe Falcă PNL-s európai parlamenti képviselő vasárnap Veștea kizárását kérte a pártból.
Az RMDSZ vezetősége vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt – nyilatkozta Csoma Botond a Digi 24 televíziónak.
A Brassó Megyei Tanács elnökéből lett miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea több mint három évtizede tagja a PNL-nek, önkormányzati vezetőként és miniszterként is jelentős politikai tapasztalatot szerzett.
Valóságos kommentcunamit indított el Nicușor Dan államfő vasárnapi döntése, amellyel Eugen Tomac helyett Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. A Facebookon megjelent hozzászólások alapján a felháborodás elsősorban a jobboldali szavazók körében erős.
Miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát, Brassó Megye Tanácsának elnökét és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét kérte fel kormányalakításra.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség.
Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
szóljon hozzá!