Hirdetés

Johannisnak nem áll szándékában elutasítani a gyermekpénz megkétszerezését, de még kivár

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

„Nem áll szándékomban elutasítani a gyermeknevelési pótlék megduplázásáról szóló törvény kihirdetését” – jelentette ki Klaus Johannis államelnök csütörtökön, a Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában.

Krónika

2020. január 09., 20:062020. január 09., 20:06

2020. január 09., 21:132020. január 09., 21:13

Az államelnök elmondta, hogy a törvénytervezet eljutott hozzá, és január 18-a a kihirdetési határidő. „Jelenleg nem áll szándékomban elutasítani kihirdetését, de az valóban elemzés alatt áll, további felvilágosítást várunk a kormánytól” – szögezte le az államfő.

Johannis rámutatott, hogy a kormánynak megoldásokat kell találnia ebben az ügyben.

Hirdetés

Az államfő közölte, olyan pénzösszegekről van szó, melyeket nem foglaltak bele a költségvetésbe, a kormánynak tehát megoldásokat kell találnia erre. Johannis szerint vannak erre a helyzetre megoldási lehetőségek, de nagyon realistának kell lenni ebben a kérdésben. „Az első költségvetés-kiigazítást, ami azt jelenti, hogy egyik helyről a másikra csoportosítják át a pénzt, csak az év közepén lehet megejteni” – mutatott még rá az államfő.

Mint ismeretes, a bukaresti román törvényhozás decemberben éles politikai csörte nyomán, az ellenzéki szociáldemokraták előterjesztésére fogadta el – ellenszavazat nélkül –, hogy 2020 januárjától 300 lejre növeljék a gyereknevelési pótlékot. Ludovic Orban miniszterelnök azonban a napokban bejelentette: kormánya támogatja ugyan a gyermekpénz növelését, ám csak ha az emelés észszerű, fenntartható, és nem eredményez súlyos egyensúlyvesztést a költségvetés vagy a többi állami szociális támogatások terén. A liberális kormányfő szerint az intézkedésre jelenleg nincs pénz, ezért azt fontolgatják, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon a jogszabályt vagy elhalasztják annak végrehajtását.

A kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) már a parlamenti vita során is hevesen ellenezte a javaslatot, azzal érvelve, hogy az idei költségvetésben nincs fedezet a hatmilliárd lejes többletkiadásra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

„Kaviárszocialisták”: luxizással vádolja az ellenzék a PSD politikusait

„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.

„Kaviárszocialisták”: luxizással vádolja az ellenzék a PSD politikusait
2026. november 01., vasárnap

Ki irányítja valójában a román kormányt? A korábbi PNL-elnök szerint Grindeanu diktál

Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.

Ki irányítja valójában a román kormányt? A korábbi PNL-elnök szerint Grindeanu diktál
2026. november 01., vasárnap

Leépítés után visszaépítés: béremelést és közalkalmazotti állások létrehozását hagyta jóvá a kormány

A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.

Leépítés után visszaépítés: béremelést és közalkalmazotti állások létrehozását hagyta jóvá a kormány
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Újabb gyógyszereket vennének fel az ártámogatott készítmények listájára

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.

Újabb gyógyszereket vennének fel az ártámogatott készítmények listájára
2026. november 01., vasárnap

Tanár(ki)képző: több mint száz pedagógust készítettek fel a veszélyes tárgyak felismerésére

A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.

Tanár(ki)képző: több mint száz pedagógust készítettek fel a veszélyes tárgyak felismerésére
2026. október 31., szombat

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Hirdetés
Hirdetés