
Fotó: Presidency.ro
Románia csak akkor venné fontolóra izraeli nagykövetségének áthelyezését Tel-Avivből Jeruzsálembe, ha újrakezdődnének a közel-keleti béketárgyalások, és az érintett felek közötti közvetlen tárgyalások Jeruzsálem jövőbeli státuszát illetően is eredményre vezetnének.
2018. január 05., 20:572018. január 05., 20:57
Erről a román államfő telefonon tájékoztatta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki pénteken hívta fel Klaus Johannist, hogy a két ország kapcsolatának fejlesztéséről tárgyaljanak.
Az MTI tájékoztatása szerint Netanjahu nagyra értékelte a két ország közötti „közeli baráti viszonyt”, és köszönetet mondott Romániának azért, hogy (öt másik európai uniós országhoz, köztük Magyarországhoz hasonlóan) tartózkodott azon a decemberi szavazáson, amelyen az ENSZ Közgyűlése elítélte Donald Trump amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el. A határozatot 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.
„Bukarestnek kétségei voltak afelől, hogy az ENSZ Közgyűlésének határozata előmozdítaná az érdekelt felek közötti közvetlen párbeszédet, ezért tartózkodott a voksoláson” – részletezte a Netanjahu-Iohannis telefonbeszélgetésről kiadott közleményében a román elnöki hivatal.
Az izraeli külügyminiszter-helyettes december végén egy rádióinterjúban arról beszélt: Izrael legalább tíz országgal – köztük Romániával – folytat már tárgyalásokat annak lehetőségéről, hogy az Egyesült Államok példáját követve a nagykövetségüket Tel-Avivből Jeruzsálembe helyezzék át. Mint arról beszámoltunk, a Palesztin Hatóság külügyminisztériuma nemrég bekérette Románia diplomáciai képviselőjét, miután Liviu Dragnea felvetette, hogy Románia is ismerje el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. A kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke felvetette: Bukarestnek komolyan fontolóra kell vennie, hogy az Egyesült Államok példája nyomán Jeruzsálemet ismerje el Izrael fővárosaként, és oda költöztesse nagykövetségét.
Az Egyesült Államok egyik fő kelet-európai szövetségesének számító Románia az elmúlt évtizedekben igyekezetet jó kapcsolatokat ápolni mind Izraellel, mind a Palesztin Hatósággal. Románia a volt kommunista államok közül az egyedüli volt, amely Izraellel sem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat az 1967-es hétnapos háború után.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!