
Fotó: Presidency.ro
Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek Klaus Johannis államfő azt a törvényt, amely semmisnek minősítené a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) törvényhozók ellen hozott elmarasztaló határozatait, amennyiben 2013 előtti érdekellentétre vagy összeférhetetlenségre alapozták őket.
2018. március 14., 21:212018. március 14., 21:21
2018. március 14., 21:232018. március 14., 21:23
A „jogorvoslatinak” nevezett törvény egyik legfontosabb rendelkezése, hogy az ANI-határozatok semmisnek nyilvánításával megszünteti az összeférhetetlenségen vagy érdekellentéten ért törvényhozók három évre szóló eltiltását a köztisztségek viselésétől.
A kihirdetésre küldött jogszabály előzőleg sikeresen túljutott az előzetes alkotmányossági kontrollon, Klaus Johannis szerint azonban az alkotmánybíróság csak az alaptörvény betartását vizsgálhatta, a jogszabály társadalmi hasznát és időszerűségét nem.
Az államfő szerint egy ilyen rendelkezés Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait is sértené, hátrányosan érintené a Feddhetetlenségi Ügynökség és általában a korrupcióellenes harc hatékonyságát, amelyet az Európai Bizottság is figyelemmel követ az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) keretében. Az elnöknek egyetlen alkalommal van joga megfontolásra visszaküldeni törvényt. A jogszabály kihirdetését ezek után akkor sem tagadhatja meg, ha a parlament változtatás nélkül szavazza meg.
A romániai korrupcióellenes intézmények egyikeként működő, a választott tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló ANI több mint ötven törvényhozó esetében állapított meg érdekellentétet arra hivatkozva, hogy családtagjaikat alkalmazták parlamenti irodáikban. Más politikusokat tisztséghalmozás, az összeférhetetlenségi szabályok megsértése miatt fosztottak meg az ANI-határozatok alapján törvényhozói mandátumuktól. Az érintettek a hároméves eltiltás miatt nem indulhattak a választásokon.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!