
Fotó: Presidency.ro
Egyelőre nem látom indokoltnak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi leváltását – jelentette ki Klaus Iohannis államfő csütörtök esti sajtótájékoztatóján.
2018. február 15., 21:052018. február 15., 21:05
2018. február 15., 22:442018. február 15., 22:44
A Cotroceni-palotában tartott sajtótájéértekezleten Johannis azt mondta: meglátása szerint a közvéleményt élénken foglalkoztatja a DNA-főügyész leváltása, de ő „pillanatnyilag” nem lát erre okot. „De lehetséges, hogy léteznek olyan okok, amelyekről nekem nincs tudomásom, de az igazságügyi miniszternek van” – fogalmazott az államelnök, aki szerint nagyon meglepő lenne, ha hirtelen komoly és megalapozott okok látnának napvilágot, amelyek indokolttá tennék Kövesi leváltását.
„Néhány büntetőügyes személy elkeseredett kísérletet tesz arra, hogy megtámadja és hiteltelenítse a DNA-t és annak vezetőségét. Ez a kísérlet siralmas és egyáltalán nem meggyőző" – idézte az elnököt az Agerpres hírügynökség. Szerinte ez a kísérlet „szánalmas és egyáltalán nem meggyőző”. „Önök tudják, hogyan vélekedem a DNA munkájáról, de szívesen elmondom még egyszer: szerintem az ügyészség és annak a vezetősége jó munkát végez, és ez a támadás vagy támadási kísérlet is csak megerősíti, hogy a DNA jó munkát végez” – fogalmazott az államfő.
Sajtótájékoztatóján Johannis ismertette, hogy a csütörtöki nap folyamán találkozott Viorica Dăncilă kormányfővel, valamint Liviu Dragnea képviselőházi elnökkel, és kifejezte nekik elégedetlenségét a DNA-t érintő botránnyal kapcsolatban. Az elnök kifejtette, az egyeztetésre a Cotroceni-palotában került sor, és még a Dăncilă-kabinet beiktatási ceremóniáján ütemezték be. „Arról beszéltünk, hogy együttműködésre van szükség bizonyos országos érdekeltségű projektek terén. Ezek közül az első és a legfontosabb az Európai Unió Tanácsa elnökségének előkészítése, a második nagy országos program pedig a centenárium. És igen, beszéltünk az igazságügyről is, kifejeztem elégedetlenségemet azzal kapcsolatban, hogy újabb botrány robbant ki az igazságügy, pontosabban a DNA kapcsán” – mondta Johannis.
Az államfő hozzátette, a miniszterelnök azt mondta az egyeztetésen, hogy „szabad kezet ad” Tudorel Toader miniszternek. „És kevéssel ezt követően hallhatták az igazságügyi miniszter álláspontját, aki tájékoztatott, hogy majd tájékoztatni fog” – fogalmazott az elnök. Johannis közölte azt is, hogy a következő napokban beszélni fog Tudorel Toader igazságügy-miniszterrel, és amennyiben szükséges, a beszélgetésen hárman fognak részt venni, meghívja Laura Codruţa Kövesit, a DNA vezetőjét is.

Semmi okom nincs arra, hogy lemondjak a tisztségemről, mert a munkám során mindig betartottam a törvényeket – jelentette ki szerda este Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!