
Klaus Iohannis államfő nagyon elégedett a legfőbb ügyészség és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkájával, ugyanakkor tudomásul vette az igazságügyi miniszter kérését, amely alapján a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ellenőrző testülete kiértékeli a két intézmény menedzsmentjét.
2017. július 04., 15:582017. július 04., 15:58
2017. július 04., 16:022017. július 04., 16:02
Klaus Johannis kedden a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését követően elmondta, tájékoztatták a DNA vezetőinek munkaülésén lehallgatás alapján készült hangfelvételekről, és szerinte az ügyet ki kell vizsgálni. Az államfő közölte, információi szerint a DNA-nál is lesznek ellenőrzések.
„A CSM foglalkozik bizonyos kérdésekkel és tudomásul vettem, hogy az igazságügyi miniszter kérte, hogy a DNA és a legfőbb ügyészség menedzsmentjét is ellenőrizzék. Ezek az eljárások tisztázzák majd a felmerült kérdéseket. Ami a legfőbb ügyészség és a DNA munkáját illeti, már többször elmondtam, én nagyon elégedett vagyok e két intézmény munkájával és vezetőivel. Túl sok lehallgatásról, magyarázatról hallottam ahhoz, hogy higgyek ezekben. A törvény által felhatalmazottak ellenőrzik majd ezeket és megtudjuk az igazságot" – magyarázta az államelnök.
Johannis véleménye szerint semmilyen ok nincs az említett intézmények vezetőinek tisztségéből való felfüggesztésére, és hozzátette azt is, hogy nem sérül a jogállamiság a DNA és a főügyészség tevékenysége során.
A România TV hírtelevízió által néhány hétel ezelőtt közzétett hangfelvételeken a beosztottai teljesítményével elégedetlen Laura Kövesi hatékonyabb munkát és több „fontos" ügyet követel a DNA ügyészeitől. A DNA vezetője azt fejtegeti, hogy legalább egy újabb miniszter lebuktatására vagy más fontos ügyre van szükség ahhoz, hogy azok, akik nyilvánosan támadják a DNA-t, ne „másszanak rá" a vádhatóságra. Az egyik hangfelvételen Kövesi – az azóta leváltott Sorin Grindeanura utalva – kijelenti: azt szeretné, ha a DNA äeljutna a miniszterelnökig" egy gyanús ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben.
Kövesi nem tagadta, hogy az ő hangja hallatszik a felvételen, de azt állította, hogy a felvételt megvágták és szavai közé olyan kifejezéseket „ékeltek be" utólag, amelyek teljesen kiforgatják mondandója értelmét.
A DNA vezetője kedden leszögezte: szerinte nincs oka lemondani, az általa vezetett intézményen belül pedig nincs feszültség. Laura Codruţa Kövesi a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) székhelyén kifejtette, a DNA-nál több mint 160 ügyész dolgozik, ő két ügyész felfüggesztését kérte közülük, de nem szolgálhat részletekkel az okokat illetően. „Nincs semmiféle feszültség, a tevékenység normális mederben zajlik" – szögezte le az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetője.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.
Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
Nicușor Dan nem úgy járt el, hogy növelje a bizalmat közte és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között, amikor a párt tudta nélkül Adrian Veșteát nevezte ki miniszterelnöknek – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!