Hirdetés

Johannis lemondta kijevi vizitjét az ukrán oktatási törvény miatt

Johannis Porosenkóval is közölte döntését, amikor „véletlenül” összefutottak New Yorkban •  Fotó: Presidency.ro

Johannis Porosenkóval is közölte döntését, amikor „véletlenül” összefutottak New Yorkban

Fotó: Presidency.ro

Klaus Johannis államfő lemondta októberre tervezett kijevi látogatását az új ukrán oktatási törvény elfogadása miatt, ami szerinte nem egyeztethető össze a „kölcsönös jóindulat” szellemével és drasztikusan korlátozza az Ukrajnában élő román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz.

MTI

2017. szeptember 21., 23:062017. szeptember 21., 23:06

2017. szeptember 21., 23:112017. szeptember 21., 23:11

Az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakán részt vevő elnök ezt New Yorkban jelentette be csütörtökön az eseményre akkreditált román újságírók újságíróknak nyilatkozva. Johannis felidézte, hogy októberre beütemezett ukrajnai látogatását több kétoldalú egyeztetésen készítették elő, legutóbb a NATO brüsszeli értekezletén tárgyalt róla Petro Porosenko ukrán elnökkel, akinek azt javasolta, hogy közösen keressék fel Bukovina ukrajnai részét, ahol nagyon sok román él.

A román elnök szerint ilyen körülmények között kellemetlen meglepetésként érte, hogy Ukrajna – anélkül, hogy partnereit, köztük Romániát értesítette volna – a kisebbségek anyanyelvű oktatását drasztikusan korlátozó torvényt fogadott el. „Ez nem felel meg a két ország közti kölcsönös jóindulat szellemének, következésképpen lemondtam ukrajnai látogatásomat, márpedig egy államfői látogatás lemondása rendkívül kemény diplomáciai jelzés” – jegyezte meg az államfő.

Hirdetés

Johannis elmondta: diplomáciai csatornákon azt is megüzente Kijevnek, hogy az ukrán házelnököt sem hajlandó fogadni, aki szeptember végén készült felkeresni a román elnöki hivatalt.

Johannis hozzátette, döntéséről személyesen is tájékoztatta Petro Porosenko ukrán elnököt, akivel „véletlenül találkozott” az ENSZ-székház folyosóján. „Nyíltan elmondtam neki, hogy az ukrajnai románokkal kapcsolatos, irányomban tanúsított eddigi nyitott hozzáállása után roppant kellemetlen meglepetésként ért ez a fejlemény és addig nem kerülhet sor a látogatásomra, amíg nincs előrelépés az oktatási törvény ügyében” – jelentette ki a román államfő. Johannis kifejezte reményét, hogy sikerül mégis olyan megoldást találni, amely lehetővé teszi, hogy az Ukrajnában élő románok továbbra is anyanyelvükön tanulhassanak.

A bukaresti parlament előző nap nyilatkozatban sürgette az új ukrán oktatási törvény módosítását, felkérve Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy küldje vissza megfontolásra a jogszabályt a kijevi parlamentnek.

Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvény a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal. A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása pedig csak az első négy osztályban engedélyezett. Így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
Hirdetés