
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
Valószínűleg húsvét után hozza meg a döntést az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi tisztségből való visszahívásáról - mondta Klaus Johannis államfő Brüsszelben.
2018. március 23., 16:192018. március 23., 16:19
2018. március 23., 16:202018. március 23., 16:20
„A megfelelő pillanatban döntést fogok hozni. Egyelőre annyit mondhatok, hogy az erre vonatkozó döntés nem születik meg az ünnepek előtt, inkább húsvét után” - mondta az Agerpres beszámolója szerint az államfő, aki Brüsszelben az Európai Tanács közgyűlésén vesz részt.
Hozzátette, hogy a döntést azon dokumentumok alapján fogja meghozni, amelyeket az ügyben érintett felek a rendelkezésére bocsátottak.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!