Hirdetés

Johannis: a talárosok PSD-nek kedvező döntése „amputálná” az államfő hatásköreit

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Az alkotmánybíróság korrupcióellenes főügyészt érintő döntésének indoklása több kérdést vet fel, mint ahányat tisztáz – nyilatkozta kedden Klaus Johannis. Az államfő bűnözőnek nevezte Liviu Dragneát, és felvetette a népszavazás megrendezésének lehetőségét.

Krónika

2018. június 12., 13:592018. június 12., 13:59

2018. június 12., 14:122018. június 12., 14:12

Az államfő a Velencei Bizottság tagjaival folytatott bukaresti megbeszélését követően újságíróknak úgy nyilatkozott, elolvasta a taláros testület indoklását, de még folyamatban van annak elemzése.

„Már mondtam, hogy addig fogjuk olvasni ezt az indoklást, amíg nagyon jól megértjük. Még van egy kis olvasnivalónk” – jelentette ki az államfő, hozzátéve, hogy az indoklás több kérdést vet fel, mint ahányat tisztáz. Johannis úgy vélte, az alkotmánybíróság döntése a Szociáldemokrata Párt (PSD) irányvonalának kedvez, amely „amputálná az államelnök hatásköreit”.

Hirdetés

Az elnök szerint a talárosok határozatát követően feltevődik a kérdés, hogy függetlenek-e még az ügyészek Romániában.

A jobbközép elnök szerint felmerül a kérdés, hogy mi garantálja az ügyészek függetlenségét, ha alárendelik őket az igazságügyi tárcát vezető „szuperminiszternek”, akinek a döntéseit még az államfőnek is végre kell hajtania. Hozzátette, nem létezik semmilyen „párhuzamos állam”, szerinte ezt a fogalmat a PSD találta ki, hogy igazolja az igazságszolgáltatás elleni támadásait.

Heves kirohanást intézett Johannis Liviu Dragnea, a képviselőház és a kormányzó PSD vezetője ellen, igazat adva a kormánypárt hétvégi tömegdemonstrációja miatt felháborodott ügyészeknek. „Jogos a közvádlók felháborodása, miután egy politikus, aki mellesleg bűnöző is, a televízióban fenyegette meg az ügyészeket, miután rendezett egy középszerű tüntetést az igazságszolgáltatás ellen” – fogalmazott Klaus Johannis.

A román alkotmánybíróság múlt héten ismertetett határozatában előírja az államfőnek a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének, Laura Codruța Kövesinek a leváltását, anélkül, hogy határidőt szabna meg az elnöki rendelet kibocsátására. A taláros testület tagjai szavazattöbbséggel megállapították: Johannis alkotmányos konfliktust okozott azzal, hogy megtagadta Kövesi leváltását, amelyet Tudorel Toader igazságügy-miniszter kezdeményezett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés