
Fotó: Calea Neamului/Facebook
Ismét a magyar nyelvi jogok vélelmezett bővítése ellen, a „román nyelv védelmében” rendezett tüntetést vasárnap Bukarestben több, főleg Székelyföldön tevékenykedő román civil szervezet.
2020. március 01., 20:442020. március 01., 20:44
2020. március 01., 20:522020. március 01., 20:52
Míg tavaly júliusban a kormány székháza előtt demonstráltak a résztvevők az akkor sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási kódex ellen, most az elnöki hivatal közelében gyülekeztek. A Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű egyesület felhívására, amelyet a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma és más egyesületek is terjesztettek közösségi oldalaikon, több mint száz tüntető érkezett vasárnap személyautókkal és kisbuszokkal Bukarestbe, hogy román nemzeti lobogókat lengetve a Cotroceni-palota hátsó bejáratával szemben lévő, az utász hősök – egy oroszlánt mintázó – emlékműve elé vonuljanak, amelyet román nemzeti színű óriáslobogóval kerítettek el és körülálltak.
A résztvevőkhöz hangosbeszélőn intézett szónoklatában a megmozdulást kezdeményező Mihai Tîrnăveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője kifejtette: az új közigazgatási kódex – azáltal, hogy a nyelvi jogok érvényesítését a központi közigazgatás helyi szerveitől is megköveteli – valójában a helyiről központi szintre emeli a kisebbségi anyanyelv használati jogokat, ami értelmezése szerint országszerte második hivatalos nyelvvé teszi a magyart. A szónok az RMDSZ kezdeményezésére módosított oktatási törvény ellen is tiltakozott, amely szerinte tannyelvtől függetlenül most már minden romániai egyetemet arra kötelez, hogy tegye lehetővé a magyar nyelvű felvételit és záróvizsgát.
A tüntetők petícióban követelték az államfőtől, hogy ne hirdesse ki a kifogásolt jogszabályokat, és vezetőjük biztatására percekig „A román nyelv az egyedüli úr” jelmondatot skandálták. „Úgy véljük, hogy ezek a törvények megnyitják az utat az RMDSZ számára Románia nemzetállami meghatározásának eltörlése felé, a közigazgatási kódex pedig tágra nyitja a kaput az etnikai alapú területi autonómia előtt, amely súlyosan veszélyezteti Románia területi épségét” – hangoztatta Mihai Tîrnă veanua tüntetést meghirdető felhívásában.A megmozdulás időzítése azzal áll összefüggésben,
hogy a román alkotmánybíróság február közepén alkotmányosnak találta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel tavaly nyáron hatályba léptette az új közigazgatási kódexet az akkori szociáldemokrata kormány. A székelyföldi román egyesületek eredetileg múlt vasárnapra hirdették meg újabb bukaresti tüntetésüket, de a térfoglalást a főváros alpolgármestere akkor nem hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy a demonstráció zavarná az elnöki hivatal működését. A szervező szerint a március elsejei demonstrációt a főpolgármesteri hivatal engedélyével szervezték meg.
Korábban az RMDSZ is bírálta a közigazgatási törvénykönyv kormányrendelettel elfogadott változatát, arra hivatkozva, hogy csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent a korábban hatályos anyanyelvhasználati rendelkezésekhez képest.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
szóljon hozzá!