Ismertette a belügy a nyugati rítusú kereszténység húsvétjára érvényes szabályokat

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Nagyszombaton 20 óra és éjjel 2 óra között megengedett a kijárás mindazok számára, akik ekkor ünneplik a nyugati rítusú kereszténység húsvétját, és részt vesznek az egyházi szertartásokon – közölte pénteken a román belügyminisztérium.

Krónika

2021. április 02., 15:282021. április 02., 15:28

2021. április 02., 15:332021. április 02., 15:33

Monica Dajbog, a bukaresti tárca szóvivője elmondta, a járványügyi korlátozások keretében foganatosított kijárási tilalom ellenére április 3-án este, valamint 4-ére virradó éjszaka a jelzett időintervallumban szabad lesz a lakhelyelhagyás. Az illetékes felhívta a figyelmet, hogy a védőmaszk viselete továbbra is kötelező, mégpedig úgy, hogy eltakarja az orrot és a szájat is.

Idézet
A védőmaszkot viselni kell a templomban, a mise ideje alatt is” – szögezte le Monica Dajbog.

A templomokban vagy a misék, istentiszteletek számára helyt adó egyéb helyszíneken 4 négyzetméter kell jusson minden egyes személyre, és a hívek között biztosítani kell a 2 méteres távolságot.

Florin Cîțu miniszterelnök a múlt héten abban állapodott meg a romániai egyházi vezetőkkel, hogy április 4-ére, illetve május 2-ra virradó éjszaka hajnali 2 óráig országszerte feloldják a kijárási tilalmat, hogy a keresztény hívők felkereshessék templomaikat, és részt vehessenek a húsvéti szertartásokon. A nyugati kereszténység idén április 4-én, az ortodox egyház pedig május 2-án ünnepli Jézus feltámadását.

Mint ismeretes, tavaly szükségállapot és kijárási tilalom volt hatályban húsvétkor, a hívek nem vehettek részt a miséken, istentiszteleteken, amelyeket online formában tartottak meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről

A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről
2025. szeptember 14., vasárnap

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében
2025. szeptember 14., vasárnap

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna

Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna
2025. szeptember 13., szombat

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt

Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt
2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába
2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét
2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán
2025. szeptember 12., péntek

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat