
Fotó: Presidency.ro
Klaus Iohannis szerint a koronavírus-járvány terjedését fékezni hivatott legújabb korlátozó intézkedéseket helyi szinten kell alkalmazni, „nem szükséges lezárni az egész országot”. Az államelnök úgy véli, a színházi előadásokon sok ember találkozik, ami a szakemberek szerint túl nagy kockázatot jelent, ezért függesztették fel Bukarestben a teátrumok tevékenységét.
2020. október 07., 19:352020. október 07., 19:35
2020. október 07., 20:112020. október 07., 20:11
Az államfő szerda késő délután tartott sajtótájékoztatóján közölte, a hatóságok helyi és regionális szinten fognak reagálni. „Nem szükséges lezárnunk az egész országot, ha csak bizonyos megyékben van jelentős számú fertőzési góc. Ez esetben azokban a megyékben kell cselekedni, azért dolgozták ki a szakértők azt a skálát, amely alapján el lehet dönteni, hogy indokoltak-e bizonyos intézkedések vagy sem” – mondta az államelnök a Cotroceni-palotában tett sajtónyilatkozatában.
Az államfő úgy vélekedett, hogy az egy nap alatt regisztrált koronavírusos megbetegedések, valamint az ezzel kapcsolatba hozható elhalálozások száma is erős figyelmeztető jelzés, amelyet mindenkinek szem előtt kell tartania. Iohannis hangsúlyozta, a járvány eleje óta szerdán nőtt a legnagyobb mértékben az új megfertőződések száma, amit rendkívül aggasztónak nevezett. Szerinte nemcsak Romániában „bonyolult” a helyzet, hanem a többi európai országban is. Az államfő ugyanakkor köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak az elmúlt hónapokban kifejtett tevékenységükért. „Nem lesznek könnyűek az előttünk álló hónapok” – nyomatékosította az elnök, szolidaritásra szólítva fel az állampolgárokat.
Iohannis rámutatott, a kultúra is azon szakágak közé tartozik, amelyeket rendkívül súlyosan érintett a koronavírus-járvány, a szakemberek azonban úgy ítélik meg, hogy a vírus terjedésének fékezése érdekében újabb korlátozó intézkedésekre van szükség ezen a területen. „Az előadásokon sok ember találkozik, ami a szakemberek szerint túl nagy kockázatot jelent” – érvelt az államfő, aki sajnálatosnak tartja, hogy ismét szükségessé vált az intézkedés bevezetése.
Az államfő úgy fogalmazott, ő maga is alig várja, hogy miután lecseng a járvány, a kultúra „visszakapja méltó helyét a romániai társadalomban”. (Gheorghe Cojanu bukaresti prefektus kedden jelentette be, hogy szerdától felfüggesztik a fővárosi színházak, koncerttermek és mozik tevékenységét). Klaus Iohannis leszögezte, meg kell tartani a parlamenti választásokat december 6-án, mert teljes jogkörrel rendelkező törvényhozásra van szüksége az országnak. „Választások nélkül nem működik a demokrácia” – fogalmazott az elnök a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, hogy korábban is kiállt a helyhatósági választások megszervezésének szükségessége mellett is, és nem voltak „járványügyi incidensek” szeptember 27-én. „Ha tovább nő az új megbetegedések száma, természetesen más feltételek mellett zajlik majd a kampány, de a választásokat meg kell tartani” – nyomatékosította Iohannis.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
szóljon hozzá!