Hirdetés

Iohannis: a hadsereg fogja biztosítani a vakcina sajátos körülmények közötti tárolását

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik a hatóságok az új típusú koronavírus elleni védőoltás beszerzésének, tárolásának a megszervezését, az ehhez szükséges emberi erőforrások biztosítását – jelentette be hétfőn Klaus Iohannis államfő, miután az egészségügyi, a védelmi és a belügyminiszterrel tárgyalt az oltási kampány megszervezéséről.

Krónika

2020. november 23., 18:452020. november 23., 18:45

2020. november 23., 22:412020. november 23., 22:41

Ennek megfelelően az oltási stratégiát a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) fogja elfogadni. Iohannis bejelentette: a hadsereg fogja biztosítani a vakcina sajátos körülmények közötti tárolását a központi raktárban és hat regionális raktárban. Ezekből juttatják majd el az oltóanyagot az állandó és a mozgó helyi oltási központokba.

Elsőként az egészségügyi személyzetet, az idősotthonok és más szocio-medikális központok személyzetét, valamint a lakosságnak azt a rétegét oltják be, amely esetében nagy a kockázata a súlyos lefolyású megbetegedésnek.

Hirdetés

E kategóriák mellett elsőbbséget élveznek az ország működése biztosításában kiemelt szerepet betöltő ágazatok dolgozói, mint például a rendőrök és tűzoltók. Az oltási kampány szakaszokban valósul meg az oltóanyag beszerzése függvényében. Az egészségügyi személyzetet a munkahelyén oltják be, a lakosság más rétegeit pedig az állandó és mozgó oltási központokban, a háziorvosi rendelőkben valamint olyan (drive-trough) központokban, amelyekbe az oltást igénylők gépkocsival hajtanak be.

Frissítés

Erdélyben két tárolóközpontot alakítanak ki
Nicolae Ciucă védelmi miniszter hétfőn közölte, a védelmi minisztérium fogja biztosítani a koronavírus elleni oltási kampány levezetéséhez szükséges logisztikai feltételeket, illetve az oltóanyagok szárazföldi és légi szállítását a raktárakból az oltási központokba. „Emellett szakképzett humán erőforrással is támogatni fogja a hadsereg az oltási kampányt” – áll a tárca Facebook-oldalán hétfő este közzétett bejegyzésben. A miniszter megjegyezte, hogy a mínusz 80 Celsius-fokos tárolási hőmérsékletet igénylő COVID-19 elleni oltóanyagok fő tárolóközpontja a bukaresti Cantacuzino Intézet lesz. Emellett hat regionális tárolóközpontot alakítanak ki a temesvári, a craiovai, a bukaresti, a kolozsvári, a iaşi-i, valamint a konstancai katonai kórházak székhelyén.

Iohannis kiemelt fontosságúnak ítélte a folyamat átláthatóságát, a pontos információk eljuttatását a célcsoportokhoz, valamint a félretájékoztatás leállítását és a hamis információk kiszűrését. Az oltási kampánnyal kapcsolatos valamennyi hivatalos információt egy erre a célra létrehozandó honlapon fognak közzétenni.

Az elnök hangsúlyozta: hogy a nemzetközi szervezetek által elfogadott vakcinák biztonságosak és hatékonyak, és az egyedüli megoldást nyújtják a járvány leküzdésére.

Iohannis hozzátette, az oltásoknak köszönhetően „látni már a kiutat az egészségügyi válságból”, addig is azonban még türelemre és az óvintézkedések betartására van szükség. A román hatóságok a félretájékoztatás következményének tartják, hogy egy előzetes összeírás során az egészségügyi személyzet jelentős hányada úgy nyilatkozott, nem kívánja beoltatni magát. Olyan megye is akadt, ahol az egészségügyi dolgozók több mint fele idegenkedett a védőoltás beadatásától.

Iohannis a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában beszélt erről, miután egyeztetett Nicolae Ciucă védelmi, Marcel Vela belügyminiszterrel és Nelu Tătaruval, az egészségügyi tárca vezetőjével a nemzetbiztonsági kérdésnek minősülő oltási kampányról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára

Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től

Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között

Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között
2026. augusztus 31., hétfő

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével

Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével
2026. augusztus 31., hétfő

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt

Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt
2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
Hirdetés
Hirdetés