Fotó: Rompres
Erre válaszul Sorin Oprescu, a párt szenátora (képünkön) – aki eddig kétszer indult a fõpolgármesteri poszt megszerzéséért – megtette az elsõ lépést annak érdekében, hogy beváltsa fenyegetését, amely szerint ha nem õ lesz a hivatalos jelölt, függetlenként indul. Oprescu csütörtökön bejelentette: immár százezernél is több aláírást gyûjtött össze, ami háromszorosan haladja meg a törvény által megszabott mennyiséget. A hatályos jogszabály értelmében 35 ezer szignó is elég lenne, ez ugyanis a bukaresti választópolgárok két százaléka. Az orvos-szenátor közölte: nem várja meg, amíg kizárják a pártból, önként mond le tagságáról. Mint kifejtette, ezt erkölcsi kötelességnek érzi, miután független jelöltként saját pártja ellen is kampányolnia kell.
Ion Iliescu, a párt tiszteletbeli elnöke – aki korábban is elégedetlenségének adott hangot, amiért nem Oprescut jelölték a fõpolgármesteri tisztségre – a bejelentésre reagálva ismét úgy vélte, Oprescu fontos a PSD számára. Hozzátette ugyanakkor, hogy õ sem tudja megakadályozni abban, hogy kilépjen a pártból, ha valóban ez a szándéka. Iliescu kijelentette: továbbra is a szenátor mellett áll. Korábban Mircea Geoanã pártelnök is fontosnak nevezte, hogy Oprescu a párt tagja maradjon, ám azon reményének is hangot adott, hogy meggondolja magát, és mégsem indul függetlenként.
Mint arról beszámoltunk, a PSD-n belül hosszas viták elõzték meg a jelölt kiválasztását. Oprescu jelölését – aki egy felmérés szerint a PSD legesélyesebb jelöltje lett volna – egyes hírek szerint a bukaresti pártszervezet elnöke, Marian Vanghelie torpedózta meg, mivel így kívánta megakadályozni, hogy Iliescu „embere” képviselje a pártot a júniusi megmérettetésen.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.