
Fotó: Gov.ro
Iktatták csütörtök reggel a kormányfőtitkárságon és a miniszterelnöki kabinetnél a miniszterek lemondóleveleit - nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek hivatalos források. Sorin Grindeanu kormányfő csütörtök reggel azt üzente párttársainak, hogy ne féljenek „a jó oldalra állni”.
2017. június 15., 10:592017. június 15., 10:59
2017. június 15., 14:032017. június 15., 14:03
Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozó kormányzati források szerint Tudorel Toader igazságügyi és Augustin Jianu távközlési miniszter kivételével a Grindeanu-kabinet mindegyik tagja benyújtotta lemondását. Később az igazságügyi tárca vezetője Facebook-bejegyzésben közölte, hogy

Megvonta politikai támogatását a Grindeanu-kormánytól a PSD országos végrehajtó bizottsága. Liviu Dragnea PSD-elnök bejelentette, alakulata valamennyi minisztere lemondott tisztségéről. Sorin Grindeanu késő este közölte, nem hajlandó távozni a posztjáról.
Sorin Grindeanu kormányfő csütörtök reggel a közösségi portálon azt üzente párttársainak, hogy ne féljenek „a jó oldalra állni”.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) erejét az a több száz ezer párttag adja, akik győzelemre vezették az alakulatot, mutatott rá. „Köszönetemet fejezem ki azoknak a polgármestereknek és PSD-tagoknak, akik támogatnak, illetve azoknak az állampolgároknak, akik üzeneteket küldtek a Facebookon. A PSD erejét az a több száz ezer párttag adja, akik győzelemre vezették az alakulatot.
- írja csütörtöki Facebook-bejegyzésében Grindeanu.
A miniszterelnök szerda este bejelentette, nem mond le tisztségéről. Hozzátette, csak abban az esetben teszi ezt meg, ha Johannis államfő a PSD-ből nevesít miniszterelnököt. Ezt megelőzően Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közölte, a kabinet minden tagja benyújtotta lemondását.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!