
Az, hogy ma még működik a cernavodai atomerőmű, a végrehajtott beavatkozásoknak köszönhető a miniszter szerint
Fotó: Radu Miruta/Facebook
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
2026. augusztus 12., 14:592026. augusztus 12., 14:59
A tárcavezető elmondta, hogy a létesítmény fokozatos leállítását csütörtök reggel 7 órakor kezdik el. Közlése szerint az atomerőmű műszaki bizottsága minden előírt lépést be fog tartani, hogy a reaktor leállítása biztonságos körülmények között történjen.
A miniszter szerint a Bala-ágon végrehajtott vízelterelési műveletekkel néhány nappal, majdnem egy héttel sikerült meghosszabbítani az atomerőmű működési idejét.

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Miruță elmondta: amikor a kormány elfogadta a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR) szakértői által javasolt sürgősségi intézkedéseket, a Nuclearelectrica vállalat képviselői arról biztosítottak, hogy

Megteremtette a jogalapot a román kormány arra, hogy a Transelectrica az országos villamosenergia-diszpécserszolgálaton keresztül augusztus 31-éig biztonsági intézkedéseket rendeljen el, ha ezt az országos villamosenergia-rendszer helyzete indokolja.
„Úgy gondolom, ez részleges győzelem, mert nem hosszabbították meg ugyan további 9 nappal a reaktor működését, ahogyan azt eredetileg jósolták, de az atomerőmű nem állt le múlt csütörtökön, és ma már szerda van. Az, hogy ma még működik, a végrehajtott beavatkozásoknak köszönhető” – mutatott rá Miruță az Agerpres szerint.

Veszélyeztet-e drasztikus áremelés? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Nagy-Bege Zoltán energiaügyi szakértővel, az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) korábbi alelnökével.
Hamisak a kormány közelgő lemondásáról szóló pletykák – közölték a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) miniszterei.
Nem támogatják a tavasszal felbomlott bukaresti kormánykoalíció pártjai Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szakértői kabinet megalakítására vonatkozó elképzelését. Az RMDSZ szóvivője szerint egy ilyen kormány nehezen tudna parlamenti többséget szerezni.
Az Ilfov megyei törvényszék pénteken jóváhagyta a 24 éves és négyhónapos börtönbüntetését töltő Omar Hayssam feltételes szabadlábra helyezési kérelmét.
Nem érti Petrișor Peiu, az AUR szenátusi frakcióvezetője, miért nevezik diktatórikusnak azt a pártja által benyújtott törvénytervezetet, amely bírsággal kényszerítené a köztisztségek viselőit arra, hogy ünnepi alkalmakkor megcsókolják a román zászlót.
Nincs szó arról, hogy Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök lemondani készülne tisztségéről – közölte pénteken Ioana Dogioiu kormányszóvivő.
Holtan találták pénteken reggel Dorin Ioniţă vezérőrnagyot, a hatóságok szerint a tábornok halálát fejlövés okozta.
Átmeneti szakértői kormányt látna szívesen saját, ügyvivő kabinetje utódjaként Ilie Bolojan miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
Alexandru Muraru, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője csütörtökön közölte: a trikolór napjára vonatkozó tervezet egy PSD–AUR alku, amely a magyar kisebbség ellen irányul, egyben zsarolás az RMDSZ-szel szemben.
Kemény hangvételű bejegyzésben cáfolta az RMDSZ elnöke csütörtökön a szövetségnek a kormányalakítási kísérletek kapcsán több román sajtótermék által sugalmazott álláspontját. Kelemen Hunor számos állítást manipulációnak nevezett.
Miközben Romániát május eleje óta ügyvivő kormány vezeti, egyelőre nem tűnik úgy, hogy a pártok közelednének a kompromisszumhoz egy új kabinet megalakításáról.
szóljon hozzá!