Fotó: Adrian Cuba/Agerpres
Több száz zarándok gyűlt össze kedden Iași-ban annak ellenére, hogy az országos vészhelyzeti bizottság hétfőn este elrendelte: a híveknek tilos a lakóhelyükön kívül rendezett zarándoklatokon, vallási rendezvényeken részt venniük.
2020. október 06., 18:352020. október 06., 18:35
Sőt, az ország déli megyéiből Szent Piroska ereklyéjéhez érkezett hívek épp azzal indokolták a korai útrakelést, hogy meg akarták előzni a döntés életbelépését, miszerint csak a helyiek vehetnek részt az egyházi eseményen.
A román ortodoxok egyik legfontosabb szentje, Szent Piroska (Prea Cuvioasa Maica Paraschiva) a 11. században élt, ellenben Trákiában, a Konstantinápolytól nem messze található Epivat faluban született, gazdag szülők gyermekeként. Ő azonban a szegénységet választotta, szerzetesnek állt, majd a Szentföldre zarándokolt és apácaként ott élt.
A román ortodox egyházban – de más keleti rítusú egyházakban is – csodatevőként és gyógyítóként tartják számon, Moldva védőszentjeként tisztelik.
Ünnepét október 14-én tartják, a nép Szent Péntek (Sfânta Vineri) néven is emlegeti. Ünnepnapján hívők tízezrei zarándokolnak el ereklyéjéhez, több kilométeres sorokat alkotva.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
3 hozzászólás