
Fotó: Pap Melinda
Jelentősen csökkent az elmúlt időszakban az új koronavírusos megbetegedések száma, így a hét végén ismét megnyitják piacokat – jelentette be szerdán Klaus Iohannis.
2020. december 02., 15:012020. december 02., 15:01
Az államfő azt mondta, igaz ugyan, hogy a munkaszüneti napokon valamelyest kevesebb tesztet végeztek, az új megbetegedések számának visszaesése azonban így is egyértelmű. A tendencia szinte minden európai országban megfigyelhető Klaus Iohannis szerint.

Több tucat, az ország különböző részéből érkezett őstermelő gyűlt össze szerdán a kormánypalota előtt a piaccsarnokok bezárása ellen tüntetve.
„E tények ismeretében megbeszélést folytattunk a szakemberekkel, és úgy döntöttünk, hogy a hét végétől ismét kinyithatnak a piacok” – nyilatkozta.
A bejelentés a 7-es autópálya részét képező bákói körgyűrű átadása kapcsán szervezett tájékoztatón hangzott el, ahol jelen volt Ludovic Orban miniszterelnök és Lucian Bode szállításügyi miniszter is.

Fejetlenség uralkodott hétfőn az erdélyi és partiumi városok piacain, miután a helyi hatóságok más-más módon próbálják orvosolni a vásárcsarnokok bezárására vonatkozó tiltást. Kolozsváron hiába költöztették kültérre az árusokat, ezek kis számban jelentek meg portékáikkal.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!