Hirdetés

Határt szabtak a különleges nyugdíjaknak, béremelés a belügyben

A különleges nyugdíjak korlátozásáról döntött a román kormány pénteki ülésén, amelyen Mihai Tudose miniszterelnök a belügyi alkalmazottak bérének növelését is bejelentette.

Hírösszefoglaló

2017. augusztus 04., 18:392017. augusztus 04., 18:39

Egy pénteken hozott sürgősségi kormányrendelet szerint a katonák, rendőrök, hírszerzők, törvényhozók, pilóták, diplomaták nyugdíja ezentúl nem lehet magasabb, mint addigi fizetésük, a járandóságot pedig utólag már csak az infláció mértékében növelik, nem pedig az illető ágazatot érintő minden béremelés alkalmával.

Van arra példa, hogy egy hét éve 7000 lejes járandósággal nyugállományba vonult katonatiszt ma már 22 ezer lejes nyugdíjat kap a sorozatos kiigazításoknak köszönhetően

Hirdetés

– olvasható a kormány közleményében, amelyet az MTI idéz.

A román parlament tavasszal új kerettörvényt fogadott el a közalkalmazottak bérezéséről, amely átlagosan több mint 50 százalékos, lépcsőzetesen bevezetendő béremelést irányoz elő a következő öt évben a közszférában. A hatályos törvények szerint a tervezett béremelés automatikusan egy sor különleges nyugdíj emelését vonta volna maga után, amit a – más esetekben derűlátó – szociálliberális kormánykoalíció szerint sem bírt volna el a költségvetés.

A béremelések jelentős részét ezért a jövő év elejére halasztották, a most elfogadott sürgősségi rendelettel pedig megakadályozták, hogy a különleges nyugdíjak is kövessék a béremelések ütemét.

A rendelet csak a szeptember 15-ei hatályba lépés után megállapítandó nyugdíjakra vonatkozik,

nem érinti a bírák és ügyészek – korábbi alkotmánybírósági döntések által „megvédett” – különleges nyugdíjait.

Adrian Țuțuianu védelmi miniszter szerint a rendelet hiányában a katonai nyugdíjak költségvetési tétele jövőre az idei hatmilliárdról 14 milliárd lejre nőtt volna, két éven belül pedig elérte volna a húszmilliárdot. Jelenleg a védelmi minisztérium a Romavia kormányzati légitársaság egy volt igazgatójának fizeti a legmagasabb, havi 30 ezer lejes nyugdíjat.

korábban írtuk

Idén 14 milliárd lejjel kell „kipótolni” a nyugdíjalapot
Idén 14 milliárd lejjel kell „kipótolni” a nyugdíjalapot

Idén 14,1 milliárd lejre tehető a nyugdíjalap hiánya, jövőre pedig a deficit elérné a 17,2 milliárd lejt, amennyiben nem kizárólag az infláció mértékében növelnék a különnyugdíjakat – nyilatkozta csütörtökön Ionuţ Mişa pénzügyminiszter.

A különleges nyugdíjak lefaragásának hírére

magas rangú rendőrök és katonák százai kérték nyugdíjazásukat Romániában.

Klaus Johannis államfő a fegyveres szervek 37 tábornoka (illetve civil vezetője) tartalékos állományba helyezéséről (nyugdíjazásáról) írt alá elnöki rendeletet a héten. Nyugállományba vonult a hadsereg vezérkari főnökének három eddigi helyettese, a szárazföldi erők parancsnoka, a csendőrség parancsnoka, a hírszerzés tucatnyi tábornoka.

korábban írtuk

Extra járandóságok: tömegesen nyugdíjaztatják magukat a tábornokok
Extra járandóságok: tömegesen nyugdíjaztatják magukat a tábornokok

Carmen Dan belügyminiszter nyilatkozata szerint péntektől keddig 700 rendőr kérvényezte a nyugdíjazását. Engedett a busás extra járandóság csábításának többek között a román csendőrség országos parancsnoka is.

A kormányfő és a belügyminiszter a pénteki kormányülésen azt is közölte:

a rendőrök bére 10, a honvédelmi, rendvédelmi és nemzetvédelmi szervek civil alkalmazottainak bére 15 százalékkal emelkedik Romániában.

Tudose miniszterelnök szerint ezzel egy „igazságtalanságot” tesznek jóvá, vagyis a belügyminisztériumi béreket a katonaság korábban már megemelt bérszintjéhez igazítják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől

SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik

Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik
2026. június 30., kedd

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében
2026. június 30., kedd

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet

Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás

Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás
2026. június 30., kedd

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet

Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet
2026. június 29., hétfő

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról

Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét
2026. június 29., hétfő

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén
2026. június 29., hétfő

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje

A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje
Hirdetés
Hirdetés