
Fotó: Árvai Károly/MTI
Megközelítette a 18 800-at az elmúlt 24 óra alatt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, az ország területén eddig 1229 elhalálozást jegyeztek, 10-zel többet, mint egy nappal korábban – közölte csütörtöki jelentésében a bukaresti stratégiai kommunikációs törzs.
2020. május 28., 13:022020. május 28., 13:02
2020. május 28., 13:082020. május 28., 13:08
A hivatalos tájékoztatás szerint az elmúlt nap alatt 197-tel több fertőzöttet diagnosztizáltak, összlétszámuk jelenleg 18 791. Ezt megelőzően szerdán 165-tel, kedden 146-tal, hétfőn 213-mal, vasárnap 213-mal, szombaton 145-tel, pénteken 127-tel, múlt csütörtökön 198-cal emelkedett az újonnan azonosított betegek száma Romániában.
A diagnosztizált személyek közül 12 629-et gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból (az egy nappal korábbi jelentésben számuk 12 162 volt), intenzív osztályon jelenleg 182 beteget kezelnek.
Románia területén jelen pillanatban 3712 személyt tartanak intézményes karanténban, 89 787-en pedig otthoni elkülönítésben vannak, orvosi megfigyelés alatt állnak. Utóbbiak száma 24 óra alatt több több mint 7000-rel nőtt.
A koronavírus-járvány terjedésének megelőzését, illetve legyőzését szolgáló törvény rendelkezései értelmében a rendőrök és a csendőrök 214 személyt büntettek meg összesen 181 250 lejre az elmúlt 24 órában. A betegségek megelőzésének akadályozása miatt 2 esetben indítottak eljárást, míg 119 személy megsértette az otthoni, illetve a hatósági elkülönítésre vonatkozó szabályokat, ezért (újabb) 14 napos intézményes karanténba kerültek.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!