Hadsereg van – felszerelés kevésbé

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A védelmi minisztérium éves értékelő ülésén Bãsescu és Tãriceanu is részt vett A katonák felszerelésének felújítását szorgalmazta Traian Bãsescu államelnök a védelmi minisztérium éves kiértékelőjén. „Ideje lenne elfelejteni már a 16 kilós golyóálló me

2006. február 28., 00:002006. február 28., 00:00

A védelmi tárca éves értékelő ülésén egyébként Traian Bãsescu államfő mellett Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök is részt vett, aki kijelentette: a katonaság az ország leghitelesebb intézményeinek egyike, amely nemzetközi viszonylatban is elismeréseket szerez. Románia stratégiai partnereivel együtt járul hozzá különböző helyeken a biztonság megteremtéséhez. A miniszterelnök a katonaság előtt álló legnagyobb kihívásként a terrorizmust említette, amely bárhol, bármikor potenciális veszélyforrást jelent.
Továbbra is az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) keretén belül vállalt kötelezettségek jelentik a prioritást Románia számára – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: a védelmi tárca idei költségvetése az elmúlt évekhez képest jelentősen növekedett. Tãriceanu ugyanakkor arra is figyelmeztette a minisztérium illetékeseit, hogy tartsák tiszteletben a közbeszerzésekre vonatkozó törvényes előírásokat.
Traian Bãsescu ugyancsak a román hadsereg által elért eredményeket méltatta, kijelentve, hogy a román hadsereg külföldi küldetésekben való részvétele rendkívül erős külpolitikai érv. Az államfő ugyanakkor azt szeretné, ha a hadsereg a természeti csapások idején is hatékonyan tudna beavatkozni. Bãsescu elismerését fejezte ki aziránt is, hogy az Irakban szolgálatot teljesítő katonák jó kapcsolatot alakítottak ki az ott élő lakosokkal. Az államelnök különben tavaly kétszer is meglátogatta az Irakban és Afganisztában szolgálatot teljesítő román katonákat.
A Románia területén létesítendő amerikai katonai támaszpontokról szólva Bãsescu leszögezte: a román hadseregnek a NATO-erőkkel való együttműködését szolgálják.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen