
Fotó: Veres Nándor
A tesztek számához képest lényegesen megemelkedett az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk immár megközelítette a 46 000-et. Ugyanakkor az ország területén eddig 2206 elhalálozást jegyeztek, 19-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte hétfői jelentésében a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
2020. július 27., 13:222020. július 27., 13:22
2020. július 27., 13:352020. július 27., 13:35
A hivatalos tájékoztatás szerint az elmúlt 24 óra alatt 1104 fertőzöttet diagnosztizáltak, összlétszámuk jelenleg 45 902; az aktív fertőzöttek száma 17 902. Ezt megelőzően vasárnap 1120-szal szombaton 1284-gyel – ami az eddigi rekord –, pénteken 1119-cel, csütörtökön 1112-vel, szerdán 1030-cal, kedden 994-gyel, hétfőn 681-gyel, múlt vasárnap 767-tel emelkedett az újonnan azonosított betegek száma Romániában. Fontos adalék, hogy az említett 1104 személynek korábban nem volt pozitív teszteredménye. Az újonnan diagnosztizáltakon kívül ugyanakkor 258 páciensnek lett ismét pozitív az eredménye.
A hivatalos adatok szerint a július 23-a 10 óra és 24-e 10 óra között eltelt 24 órában 11 férfi és 8 nő elhalálozását jelentették.
Jelenleg összesen 6876 beteget ápolnak az ország különböző kórházaiban, intenzív osztályon 353 személyt kezelnek (egy nappal ezelőtt 351). Eddig 1 110 534 koronavírustesztet végeztek és dolgoztak fel országszerte, 7574-et az elmúlt 24 órában, vagyis most a tesztek 14,57 százaléka bizonyult pozitívnak (vasárnap 7,41, szombaton 5,70 százaléka). Egy nappal korábban a mintavételek száma 1 102 901-nél, azt megelőzően pedig 1 087 783-nál tartott. A koronavírus-járvány terjedésének megelőzését, illetve legyőzését szolgáló törvény rendelkezései értelmében a rendőrök és a csendőrök 1364 személyt büntettek meg összesen 471 500 lejre az elmúlt 24 órában.
Románia területén 1900 koronavírussal fertőzött személy tartózkodik otthoni elkülönítésben, 4112 pedig intézményi karanténban. A fertőzésgyanús személyek közül 12 396 van lakhelyi, 14 pedig intézményi vesztegzár alatt.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!