
Sorin Grindeanu: a kormányzással kapcsolatos álláspontról a PSD országos politikai tanácsa hivatott dönteni
Fotó: Sorin Grindeanu/Facebook
A Szociáldemokrata Pár (PSD) álláspontja a kormányalakítási tárgyalásokra vonatkozó mandátumról nem változott a múlt héthez képest – jelentette ki hétfőn a párt ügyvivő elnöke.
2025. május 26., 12:002025. május 26., 12:00
A PSD országos állandó bizottságának ülése előtt az újságíróknak nyilatkozva Sorin Grindeanu kijelentette: semmi újat nem tud mondani a kormányalakításhoz való hozzáállással kapcsolatban, semmi nem történt a múlt kedd óra, és a párt keddi ülésén belső, többnyire adminisztratív ügyekről lesz szó.
Semmi nem változott ahhoz képest, amit már elmondtam” – szögezte még le az Agerpres szerint.
Mint ismeretes, a múlt héten Grindeanu közölte, párttársai felhatalmazták, hogy részt vegyen a kormányalakítási tárgyalásokon, és bár a többség jelenleg az ellenzékbe vonulást támogatná, minden megoldásra nyitottak.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!