
Elégedett. Grindeanu szerint a szociális csomag nem a PSD-nek jó, hanem a nyugdíjasoknak és más rászorulóknak
Fotó: Sorin Grindeanu/Facebook
Elégedetten nyilatkozott Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti üléséről, amelyen sikerült megtalálni a megoldást a PSD által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
2026. március 19., 14:442026. március 19., 14:44
Az egyeztetést követő nyilatkozatában Grindeanu hangsúlyozta, a szociális csomag elfogadtatásából nem a PSD profitál, hanem a nyugdíjasoknak, a fogyatékossággal élő gyermekeknek és más rászorulóknak kedveznek az intézkedések.
Grindeanu hozzátette azonban,
Emlékeztetett, hogy ez a forgatókönyv érvényesült korábban a gazdaságélénkítő intézkedések kapcsán is, amelyeket tavaly szeptemberben terjesztettek elő, de csak hat hónappal később fogadták el.
„De minden jó, ha jó a vége” – summázta az Agerpres szerint.

Sikerült megoldást találniuk a kormánykoalíció pártjainak a költségvetés elfogadását akadályozó vitákra – jelentette be csütörtökön Ilie Bolojan miniszterelnök.
A PSD elnöke ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy az energiaügyi, illetve a mezőgazdasági miniszter üzemanyagárakkal kapcsolatos javaslatait is el fogja fogadni a koalíció.
Kérdésre válaszolva a szociáldemokrata pártelnök arról is beszámolt, hogy
Emlékeztetett, hogy erről korábban a parlament elé terjesztettek egy törvénytervezetet, amelyet a szenátus már elfogadott, és rövidesen a képviselőház is megvitatja.

Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Eközben
Az RMDSZ elnökét a Sorin Grindeanu képviselőházi elnök irodájában tartott egyeztetés után arról kérdezték, hogy a döntés a PSD győzelmének tekinthető-e.
„Nem, ez a kiszolgáltatott helyzetűek győzelme” – válaszolta Kelemen.
Arra a kérdésre, hogy milyen reakcióra számít a bírák és ügyészek részéről, Kelemen így válaszolt: „Nem tudom, nem értek ehhez. Elfogadtam ezt a javaslatot, de nem kívánok állást foglalni”.
„Az USR a költségvetési tárgyalások kezdetén azt mondta, hogy három fontos feltételünk van mindenhez, amit teszünk. Egyrészt a románoknak szóló költségvetésnek kell lennie, nem a privilégiumoknak, másodszor nem szavazhatunk meg olyan dolgokat, amelyekről még nem született megállapodás, nem értünk egyet a többségi szavazással, és harmadszor, nem érthetünk egyet olyan módosításokkal, amelyek növelik a hiányt. Ezért vagyunk most a ma reggel elért kompromisszum részesei. Egyetértünk ezzel a kis jövedelműeknek szóló csomaggal, mert azonosították a szükséges a forrásokat” – mondta Fritz.
Mint arról beszámoltunk,
A kormányfő az egyeztetés után elmondta, hogy a koalíció két megoldási lehetőség közül választhatott.
Az egyik az volt, hogy növelik a deficitet a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozásához szükséges összeggel, ezt azonban elvetették.
Végül abban állapodtak meg, hogy elhalasztják az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítéseinek kifizetését a következő évekre, és az így felszabaduló összegeket fordítják a szociális intézkedésekre.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.
A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.
A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.
szóljon hozzá!