
Fotó: Mediafax
Liviu Dragnea pártelnök személyesen nem kérte a lemondását, a Szociáldemokrata Párt (PSD) más vezetőségi tagjai szólították fel erre – nyilatkozta Sorin Grindeanu a Victoria-palotában, az újságírókkal tartott informális beszélgetésen.
2017. június 14., 13:302017. június 14., 13:30
2017. június 14., 13:312017. június 14., 13:31
A kormányfő az Agerpres szerint megerősítette, hogy nem áll szándékában lemondani tisztségéről. Hozzátette,
Az alakulat végrehajtó bizottságának szerda délután sorra kerülő ülésével kapcsolatban a miniszterelnök – mosolyogva – azt mondta, „nyilvános kivégzésre” számít.

Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a kormányprogram gyakorlatba ültetésének hiányosságai miatt Sorin Grindeanu miniszterelnök lemondását kérte – értesült több bukaresti hírügynökség hivatalosnak mondott forrásokból.
Grindeanu újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy nem olvasta el a PSD-nek a kormány tagjairól készített kiértékelését, ezt ugyanis nem bocsátották rendelkezésére.
A kormányfő hozzátette,
neveket azonban nem említett. Arra a kérdésre, hogy milyen a hangulat jelenleg a kormányon belül, Grindeanu azt válaszolta, hogy a miniszterek számára „kényelmetlen” ez a helyzet.
A kormányfő ugyanakkor ígéretet tett az újságíróknak, hogy a végrehajtó bizottság ülését követően nyilatkozni fog a sajtónak.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!