Hirdetés

George Copos nem fél, de titkolózik

A korrupcióellenes ügyészség hallgatta ki a kormányfőhelyettest

2006. január 24., 00:002006. január 24., 00:00

George Copos miniszterelnök-helyettes szerint a hétvégéig tisztázódik a körülötte kialakult korrupciógyanús ügy. A konzervatív párti politikus egyébként tegnap ügyvéd nélkül jelent meg az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kihallgatásán, ami után ismételten leszögezte, nem is lesz szüksége védőre. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészek nyomozást indítottak George Copos kormányfőhelyettes, a Lottótársaság elnöke, Nicolae Cristea, valamint az ANA Electronic egyik részvényese, Gilio Giuseppe Rosa ellen. Mindhárom üzletembert gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolják a Lottótársaság és az ANA Electronic viszonya kapcsán, és valamennyiüket kihallgatásra idézték be. Igazságszolgáltatási források szerint ingatlanügyleteik során mintegy egymillió eurónyi összeggel károsították meg az államot.
Bár vasárnap délután Copos még úgy nyilatkozott, hogy miután a korrupcióellenes ügyészek ismertetik vele az ellene felhozott vádakat, a sajtó képviselőit is felvilágosítja, tegnap nem kívánt részleteket elárulni az ügyészekkel folytatott 45 perces beszélgetésről. Csupán annyit mondott, reméli, hogy már a hét végéig megoldódik a probléma. Majd ismételten hangsúlyozta, az Ana Electronic és a Lottótársaság közötti tranzakció törvényes volt, és az ügylettel és a holding helyzetével kapcsolatos iratokat rövidesen a korrupcióellenes ügyészeknek is bemutatja. Azt azonban nem akarta elárulni, hogy mikorra várható a következő tárgyalás.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet

Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás

Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás
2026. június 30., kedd

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet

Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet
2026. június 29., hétfő

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról

Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét
2026. június 29., hétfő

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén
2026. június 29., hétfő

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje

A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kormányalakítás: minimális az esély a pártok közötti megegyezésre egy liberális politikus szerint

Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.

Kormányalakítás: minimális az esély a pártok közötti megegyezésre egy liberális politikus szerint
2026. június 29., hétfő

Hőségriasztással indul a hét

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Hőségriasztással indul a hét
Hőségriasztással indul a hét
2026. június 29., hétfő

Hőségriasztással indul a hét

2026. június 29., hétfő

RMDSZ: a PSD akadályozza a kormányalakítást

A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

RMDSZ: a PSD akadályozza a kormányalakítást
Hirdetés
Hirdetés