
A nyugdíjasok közül csak a belügyminisztérium volt dolgozói kapják meg ortodox húsvét előtt az illetményüket
Fotó: Pál Árpád
A közalkalmazottak fizetését utalni fogják ortodox húsvét előtt, a nyugdíjakat azonban nem – közölte kedden Viorica Dăncilă miniszterelnök.
2018. április 03., 19:262018. április 03., 19:26
2018. április 03., 19:282018. április 03., 19:28
A kormányfő elmondta, a közszférában dolgozók bérét még ezen a héten, húsvét előtt folyósítják, a nyugdíjakat azonban nem. A miniszterelnök el is magyarázta, hogy miért.
„A nyugdíjakat általában 14-e és 27-e között utalják. Ha most kiadnánk ezeket, túl hosszú ideig kellene várniuk a jogosultaknak a következő nyugdíjig. Ugyanakkor nemrég fejeztük be a múlt havi járandóságok folyósítását. Nagyon nehéz lenne kinyomtatni a nyugdíjszelvényeket” – idézte Viorica Dăncilă kormányfőt az Agerpres hírügynökség.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a múlt héten még úgy nyilatkozott: megtörténhet, hogy ortodox húsvét előtt a közalkalmazotti fizetéseket és a nyugdíjakat is átutalja a kormány. Szerinte azonban ennek az intézkedésnek csak akkor van értelme, ha mindkét kategória járandóságát folyósítani tudják.
A belügyminisztérium egykori alkalmazottai mindazonáltal kivételezettnek számítanak. Carmen Dan belügyminiszter a hétvégén bejelentette: a belügyi szervektől nyugállományba helyezett személyek még ortodox húsvét előtt megkapják a nyugdíjukat. A szaktárca nyugdíjpénztárának vezetősége arról biztosította a tárcavezetőt, hogy a belügyi intézményekből nyugdíjba vonultak közül azoknak, akik bankszámlára kérték a nyugellátásukat, április 5-én utalják a nyugdíjat. „Az, hogy a többiek mikor kapják meg, a Román Postától függ” – írta szombati Facebook-bejegyzésében Carmen Dan.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!