
Nem derültek ki részletek Frank Timmermans és Viorica Dăncilă miniszterelnök találkozójáról
Fotó: Gov.ro
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerint semmilyen előrelépés nem történt Romániában az igazságügy helyzetét megfigyelés alatt tartó úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) legutóbbi országjelentésében megfogalmazott ajánlások teljesítése terén.
2019. március 11., 22:482019. március 11., 22:48
2019. március 11., 22:502019. március 11., 22:50
Az EB tisztségviselője hétfőn Bukarestben beszélt erről, amikor a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem díszdoktorává avatta. A kitüntetés átvétele alkalmából tartott előadásában Timmermans kifejtette: az EB olyan, mint egy futballbíró, és gyakran szembesül azzal, hogy a „szabálytalankodásért megrótt játékosok” reklamálnak. Az előadó szerint azonban az EB-nek az a feladata, hogy fenntartsa az unió alapértékeit, köztük a jogállamiságot.
Szerinte az EB és a Velencei Bizottság mindig szót emelt az ellen, ha például a végrehajtó hatalom a demokratikus választásokon nyert felhatalmazásra hivatkozva megpróbálta ellenőrzése alá vonni az igazságszolgáltatást. „Az ellensúlyok nélküli demokrácia valójában a többség diktatúrája” – figyelmeztetett az EB első alelnöke.
Frank Timmermans szerint ahol sérül a jogállamiság, ott óhatatlanul nő a korrupció, és megkérdőjeleződik az is, mire költik az európai uniós alapokat. Ezzel indokolta az EB azon kezdeményezését, hogy az uniós támogatásokat kössék össze a jogállamiság kérdésével.
Timmermans kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy az Európai Bizottság Románia esetében is aktiválni akarja-e a jogállamisági mechanizmust. Elismerte, hogy a büntetőjog alkotmányellenesnek bizonyult előírásait ki kell javítani, szerinte azonban ezt úgy kell megtenni, hogy ne akadályozza a korrupcióellenes harcot. Az EB első alelnöke hétfő este Viorica Dăncilă miniszterelnökkel is találkozott, megbeszélésükről azonban a bukaresti kormány szűkszavú közleménye nem árult el részleteket.
A CVM legutóbbi, tavaly novemberben közzétett jelentésében az EB úgy értékelte, hogy Romániában az utóbbi években visszalépések történtek az igazságügyi reform és korrupcióellenes harc terén és – a korábbi „házi feladatoknál” jóval több, összesen – 12 konkrét ajánlást fogalmazott meg a brüsszeli monitoring lezárásának feltételeként. Bukarest az ország 2007-es EU-csatlakozásakor vállalta az igazságszolgáltatásában tapasztalható hiányosságok felszámolását, a reformfolyamatot pedig az Európai Bizottság egy értékelési mechanizmus keretében figyelemmel követi. Ennek lezárása azért is fontos, mivel több uniós tagország is ettől tette függővé Románia felvételét a belső határellenőrzés nélküli schengeni térségbe.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
1 hozzászólás