
Hamarosan beköltözhetnek az új „lakók” a kormánypalotába
Fotó: Gov.ro
Vasárnap, legkésőbb hétfőn elkészül a Nemzeti Liberális Pártból (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség – Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja szövetségből (USR–PLUS), valamint az RMDSZ-ből álló koalíció kormányprogramja – jelentette be szombat este Florin Cîţu, a PNL által javasolt miniszterelnök-jelölt.
2020. december 20., 11:532020. december 20., 11:53
2020. december 20., 12:242020. december 20., 12:24
Az Agerpres hírügynökség által idézett becslése szerint a három párt tárgyalócsoportja a program fejezeteinek kétharmadát már egyeztette (köztük a pénzügyekre, az európai alapokra, és a digitalizálásra vonatkozó részeket), a hátralévő passzusok összefésülése nem tarthat két napnál tovább.
Cîţu kérdésre válaszolva azt mondta: egyelőre nem beszéltek Klaus Iohannis államfővel egy következő, pártok közötti egyeztetésről, mert „előbb itt kell megegyezni”.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), az USR–PLUS szövetség és az RMDSZ képviselőinek sikerült pénteken elvi megállapodásra jutniuk a kormányalakításról – nyilatkozták a tárgyalásokon részt vevő személyek a Hotnews.ro portálnak.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője eközben a tárgyalások kapcsán úgy nyilatkozott:
amelyek egy többségi, jobbközép koalíció megteremtésén dolgoznak.
Beszélt egyúttal arról is, hogy „felmerültek némi gondok” a közigazgatási törvénykönyv alkalmazása körül, de ezeket „belefoglalják a koalíciós megállapodásba”.
Értesülések szerint ugyanakkor a környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter Tánczos Barna lehet, az ifjúsági és sportminisztérium tárcavezetői tisztségének várományosa Olteán Csongor, a Magyar Ifjúsági értekezlet (Miért) elnöke lehet egyes sajtóorgánumok szerint.

Van esély a jobbközép kormánykoalíció létrejöttére, mivel a társadalmi, politikai helyzet miatt óriási a nyomás a pártokon, de a stabilitás csak ideiglenes lehet – vélik a Krónikának nyilatkozó elemzők.
Tavaly több mint nyolcezer embert mentettek meg a hegyimentő szolgálat munkatársai Romániában, mintegy 450-nel többet, mint az előző évben.
Ilie Bolojan miniszterelnök minden nap okot ad a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) arra, hogy úgy gondolja, nem tud együtt dolgozni, ezért a PSD „egyszerűen” kilép a kormányból – jelentette ki hétfőn Olguța Vasilescu, Craiova polgármestere.
Elutasította hétfőn a bukaresti ítélőtábla Silvia Uscov ügyvédnő keresetét, amelyben az igazságügyi törvényeket felülvizsgáló munkacsoport létrehozásáról szóló miniszterelnöki döntés végrehajtásának felfüggesztését kérte.
Fagyos időre figyelmeztető újabb riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn Románia egész területére.
Kizárt, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kilépjen a kormányból, majd aztán egy szintén Ilie Bolojan vezette kisebbségi kormányt támogasson – jelentette ki Claudiu Manda, a párt főtitkára.
A külföldön élő román állampolgárok hazaköltözését ösztönző program elindítását jelentette be vasárnap este a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
Egyre több orvos utasítja el az ügyeletek vállalását, mert a román egészségügyi rendszerben súlyos túlterhelés, alulfizetettség és szervezési anomáliák jellemzik ezt a munkát.
A román védelmi minisztérium bejelentése szerint a hadsereg légvédelmi radarrendszere egy orosz drónrajt észlelt vasárnap 1 óra 15 perc körül az ukrán légtérben, mintegy 10 kilométerre a román határtól.
Tavaly országos szinten összesen 3950 halálos és súlyos sérüléssel járó közúti baleset történt, ami kevesebb az előző évben regisztráltnál – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Az elkövetkező napokban az alacsony hőmérséklet miatt befagynak ugyan a tavak és más vízfelületek, azonban nagyon kell vigyázni, veszélyes a jégre lépni, ami beszakadhat – hívta fel a figyelmet szombaton a román katasztrófavédelem (DSU).
szóljon hozzá!