
Fotó: PSD
Hiába számítottak arra az ellenzéki pártok, hogy miután a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) hét hónapon belül másodszor is megbuktatta saját miniszterelnökét, egy esetleg kikényszerített előre hozott választást követően magukhoz ragadhatják a hatalmat.
2018. január 18., 15:422018. január 18., 15:42
Egy, a CURS közvélemény-kutató által január 3. és 10. között, 1068 fős mintán készített, csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérés szerint ugyanis a PSD most is toronymagasan vezetve megnyerné a választásokat, és tovább kormányozhatnak koalíciós partnerével, a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE).
A második helyen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) áll 27 százalékkal, ami jelentős növekedés a választáson elért 20 százalékhoz képest, de még mindig nem elég arra, hogy kilépjen az ellenzéki szerepkörből. Az ALDE ugyanis 6 százalékról 9 százalékra nőtt, vagyis a PSD-vel közösen továbbra is abszolút többségben kormányozhatna.
A Népi Mozgalom Pártot (PMP) 5 százalékon mérték, az RMDSZ-t viszont 6 százaléknyian támogatnák. A Dacian Cioloş volt technokrata kormányfő vezette Románia 100 Platform és a Victor Ponta korábbi szociáldemokrata miniszterelnök vezette Pro Románia Párt egyaránt jóval a parlamenti küszöb alatt, 2 százalékon áll.
Fontos tényező ugyanakkor, hogy nagyon magas, 43 százalékos a határozatlanok aránya. A felmérés hibahatára 3 százalékos.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
1 hozzászólás