Hirdetés

Ezentúl közvetlenül repülhetünk Romániából New Yorkba

Képünk illusztráció •  Fotó: Haáz Vince

Képünk illusztráció

Fotó: Haáz Vince

Pénteken reggel – húsz év kihagyás után – felszállt a bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtérről az első olyan kereskedelmi utasszállító repülőgép, mely közvetlenül repül New Yorkba, az Amerikai Egyesült Államokba. A HiSky légitársaság által üzemeltetett járat a tervek szerint rendszeres lesz, heti négy alkalommal indul az óceánon túlra.

Hírösszefoglaló

2024. június 07., 16:432024. június 07., 16:43

A HiSky légitársaság pénteken útnak indította az első közvetlen Bukarest–New York-járatát. A légitársaság flottájának széles törzsű gépe, az Airbus A330-200, amely egyben az egyetlen ilyen típusú repülőgép Romániában, 8.30-kor szállt fel, és 10 órás repülés után érkezik meg New Yorkba.

A Henri Coandă-repülőteret New York fő repülőterével, a John F. Kennedyvel összekötő rendszeres járatokat heti négy alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton indítják Romániából (és vissza).

Hirdetés

A HiSky légitársaság a múlt év végén jelentette be a járat elindítását, miután megkapta az USA közlekedési minisztériumától az engedélyt a rendszeres járatok üzemeltetésére az említett célállomások között.

Jelenleg a HiSky az egyetlen romániai légitársaság, amely egyszerre rendelkezik külföldi légiközlekedési szolgáltatói engedéllyel és olyan repülőgéppel, amely lehetővé teszi a megszakítás nélküli, akár 14 órás repüléseket.

A jegyek két osztályon érhetők el: az utazás ára turistaosztályon 349 eurótól, business osztályon pedig 1 899 eurótól kezdődik.

A fedélzeten catering szolgáltatás is elérhető lesz, amely egy meleg ételt és egy harapnivalót tartalmaz minden utas számára. Továbbá a repülés során az utasok hozzáférnek a fedélzeti multimédiás tartalmakhoz, amelyek a repülőgép szórakoztató rendszerén érhetők el.

A HiSky nyolc rendszeres nemzetközi járatot működtet Bukarestből: Barcelonába, Malagába, Dublinba, Chişinăuba, Bordeaux-ba, Tel-Avivba és Frankfurtba, valamint két belföldi útvonalat Kolozsvárra és Temesvárra. Romániában a légitársaság további rendszeres járatokat üzemeltet a jászvásári, nagybányai, kolozsvári és temesvári repülőterekről, valamint charterjáratokat is indít a főbb utazási irodákkal együttműködve. Az utasok száma alapján összeállított rangsor szerint a HiSky a negyedik helyet foglalja el a Romániában működő légitársaságok között – írja az Agerpres.

korábban írtuk

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság
Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság

Nagyváradon hozza létre negyedik bázisát a HiSky moldovai légitársaság – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés